Tajtékos napok
Ma itthon maradtam. Tanulni. (Haha.) (Amúgy komolyan.) Kicsit megszeppentem, miután tegnap várt-váratlanul ért egy jó kis röpke, majd elolvastam a kötelező olvasmányim lisáját, és mindennek tetejébe rájöttem, hogy képtelen vagyok összeegyeztetni életem különböző terülteit. Kínos. Ennek ellenére szeretem az egyetemet, a tanárokat, az órákat, többnyire az anyagot is, a finnt, a szak- és kartársaimat. Talán ezért is kezdtem pánikolni, hogy kicsúsznak a dolgok a kezem közül. Persze lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen gólya, aki így érez, de a terembúráját, nekem jól kell csinálnom!
Írni persze nem tudok, ahhoz bezzeg túl elégedett vagyok, meg persze elfoglalt. Pedig nagyon érdekes ez a város. Hatalmas, nyüzsgő és színes. Tele van érdekes emberekkel. Ronda dolog, de sokszor hallgatózom a villamoson vagy az utcán, figyelem, hogy miről beszélgetnek. Mindezt csupán, mert szomjazom az ihletet, de annál többet, hogy lejegyzem, amit hallok, nem tehetek.
Tudjárok, hogy Lappföldön hogyan alszanak téli álmot a medvék? Beleesznek egy guszta kis hangyabolyba, hogy bedugaszolódjon a popsijuk, aztán -mivel Lappföldön nincsenek barlangok- belefúrják magukat a hóba, a hó ráfagy a hátukra, álmukban leellenek, és tavasszal mint boldog család ébred együtt a mama medve a bocsaival. Ezt irodalmon tanultam. Ja és, aki nem tudta volna Joulupukki assu Lapissa ja Joulupukilla on monta poroa. Ez van.
Ó, és majd elfelejtettem! Ez MRX-nek.
|
Köszi a rajzot.
Legalább el tudom képzelni az eseményt.