Blog, mint lehetőség
Tegnap sikeresen (vagy kevésbé sikeresen) pont került az első műhelyes cikkem végére. Nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, de aztán arra gondoltam, hogy minden találkozásnak üzenete van. Nem biztos, hogy csak a cikk miatt kellett elkészítenem az interjút. Újra lepörgettem magam előtt a beszélgetést, és több üzenetet is találtam. Volt, ami a személyes kis problémáimra volt válasz és volt, ami a "hogyan tovább?"-ra. Üdvös dolog egy egyetemi lapnak írni, de vajon mit tehetnék még abban az élethelyzetben és korban, amiben vagyok? Azt hiszem, sokan nehezen tudunk megbarátkozni az internettel, ami egy nyitott ablak az emberek életében egyenesen a világra és fordítva. Ijesztő dolog, hogy amit leírunk, azt bárki elolvashatja. (Ennek ellenére a Facebookon éljük az életünket.) Lehet, hogy ijesztő, de egyben hasznos is, illetve kihasználható. Tegyük fel, hogy írni szeretnék. Cikkeket, regényt, novellákat, verset, akár recepteket, bármit. Ha szeretném, hogy ezeket, vagyis azt, hogy mire vagyok képes, az emberek megismerjék, akkor el kell jutnom az emberekhez. Kiadhatok elsőre egy könyvet is vagy bekopogtaththatok az Élet és Irodalomhoz is, hogy csókolom, megérkeztem, köd utánam, köd előttem, tessék már kiadni ezt! Erre egy gyönyörű választ fogok kapni: ki vagy te? Hiába mondom, hogy hát az a csaj az ELTE-ről, ezek alapján úgy egytucat ember tud beazonosítani. Viszont itt van nekünk ez a kétélű internet! Hát nem tehetem ide ki minden agymenésemet anélkül, hogy az emberek megkérdezzék, hogy te meg ki a túró vagy? Dehogynem! Nem kell feltétlenül befutott bloggernek lenni, de az jó, ha felmuatathatsz egy igényes oldalt, ahol az igényesen megfogalmazott gondolataidat írtad le, ahol a novelláidat, verseidet, receptjeidet vagy a kertészeti kisokosodat közöd. Szóval ez a nagy tanúsága egy egy órás interjúnak, majdan azt ötezer karakterré csúpaszításának, és szembesülésnek azzal, hogy az interjúalany inkább a maga szájízére darabolta és rakta újra össze, a saját sítlusában megfogalmazva az interjút, amivel te napokig küzdöttél. Ezért megérte. :) Persze ettől nem lettem okosabb, de tegnap a mozgólépcsőn állva megvilágosodtam. (Én mindig fura helyeken világosodom meg. Fügefa? Cöh...) Miért ne lehetne két blogom. Az egyikre azt az anyagot töltöm fel, ami -úgy gondolom- egyszer még hasznos lehet, ha valaki feltenné a nagy kérdést, hogy te mit csinálsz? A másik pedig szintén tartalmazná azokat a cikkeket, plusz minden "nem hivatalos agymenésemet". Ez lenne a Főnix Dala, mivel ahogy már mondtam tegnap is, képtelen vagyok elszakadni! Egy ideje van egy kis terem, amit divatblogként szerettem volna működteteni, aztán ahogy nézekettem egyet-kettőt, rájöttem, hogy ennyire ennél többre van szükségem. Nem mondom, hogy nagy kunszt, de van rajta egy szem értelmes cikk-ami remélhetősleg nem marad sokáig magányos-, és nem g-portálos, hanem blogspotos, ami tapasztalataim szerint több ember el tud érni. Ez a Papírmadár. Tényleg nem kell nagy dologra számítani, a teóriám egyenlőre még kísérleti fázisban van. Amíg kiderül, hogy ez hogy működik, mindenki legyen jó! ;)
|