Pennis labor és a nutella szitakötő szárnyon száll
Itt vagyok. Mint egy varázsütésre. Birlibirloque! Egy szitakötő szárnycsapásra! Szóval rendben, bevallom, hogy ideköltöztem. (És aki megtalált, az korán kelt. És ügyes is. Persze. Elsősorban ügyes.) A miértre egy csöppet nehezebb válaszolnom. Meguntam a másik oldalt. Sok rossz írásom volt fenn, amit nem volt szívem sem letörölni, sem a sajátomnak vallani. Túl sokan ismertek. Úgy éreztem, hogy meg kell felelnem a rólam alkotott képüknek. Itt nem érzem. Mert itt új. Egészen új. Ó, jut eszembe! Nem egyedül jöttem! Hoztam magammal valamit. Vagyis valakiket. Aurórát és Lőrincet és a nimfákat és a vadászokat és azt a sok-sok csodás dolgot. Aki érti, nos, az érti, hogy miről halandzsázom itt. Aki nem, az meg hamarosan rájön. Legalábbis remélem. Majd feltöltöm, aztán ha átírom, tökéletesítem, akkor azt teszem fel, és nem leszek mérges magamra, amiért silány kacatokat dobálok fel. Aztán ha végeztem... ó ha végeztem! Ha hiszitek, ha nem, ez egy elég szar dolog. Úgy értem igen, ez az a dolog, amin csak az írás és a nutella segíthet. Bár voltaképpen egyik sem segít. Azaz az egyik csak hosszútávon fejti ki jótékony hatását, a másik meg csak pillanatnyilag javit a az eternális elkeseredésemen (mondunk ilyet, hogy eternális? nem? hát akkor hapax legomenon.). Érti valaki, hogy miket hordok össze? O.o
|