Igen, egy időre eltűntem, de gondoltam, úgy illik, hogy visszatérve jelentkezzem, és elmondjam, hogy még élek és jól vagyok. :) A nagybátyám, Godina (aki nem szereti, ha Godinának szólítják, mert ez egy horvát szó, ami évet jelent, és szerinte hülyének néznek a horvátok, ha csak hébe-hóba godinát kiáltok) elvitt egy hétre Horvátországba. Szóval nem voltam. Van egy csomó szúnyogcsípésem, egy rékányi barna bőrőm, csomó élményem meg egy kicsit (m)elegem. Hoztam egy képet. Ez volt a strandunk. Messze a civilizációtól... kb. 20 méterre az autóúttól, de nem ez a lényeg. (Nem tudom, hogy mi a lényeg.) Nagybátyám talált egy pár szilikonszandált a parton, és örömmel hordta, meg egy nyalókát az apartman fiókjában, amit azonnal elnyalt. Jó volt egy kicsit lazítani, jó volt hazajönni. 
Aztán meg elkezdődött az iskola. Az UTOLSÓ ÉV! (konfettizápor) Ennek rettentően örülök. Már a célegyenesben vagyunk! Éppen ezért nem tudom, hogy mennyit tudok jelentkezni, jövök, ha lesz felesleges néhány percem. Meg persze ha rámjön az írhatnék, és veletek is meg szeretném osztani. (Biztosan.) Vettem futócipőt is, hogy lefuthassam a stresszt. Olyan mintha felhőkön járnál! Komolyan! Csak a felhőkön is szúr a tüdőd. Aztán meg angol tanárhoz megyek, nem ártana egy nyelvvizsga. Jógázni is szeretnék, ugyanazon okból, amiért futok. Szerencsére indítanak egy tanfoylamot, vagy hogy a szöszbe is hívjákot az oviban, ami a szomszédban van, szóval van időm átslattyogni. (Remélem.) Az irodalmi színpad? Passz. Nem tudom, hogy az szívem szakadjon vagy az idegeim. Majd eldől. Még soha nem volt úgy, hogy ne lenne sehogy. Bízom benne, hogy minden jó lesz. 
És igen, ez egy pozitív csengésű bejegyzés. Szeretném, hogy ez az évem a lehetőségekhez képest jó legyen. Ha másért nem, hát azért, mert ez az utolsó. A vége!