Gondoltam, illenék pár szót szólnpom, ha már itthon vagyok. Mert ugye itthon vagyok. A múlt héten mindeki kiesett körülöttem, és meg örömtüzet gyújtottam, hogy ezúttal engem elkerült A VÍrus - ugyanis, arról vagyok híres, hogy ötödik óta minden szeptember elején megbetegszem. most szeptember végén. :) -, de olyan erős volt az efölött érzett boldogságom, hogy befesajdult a torkom, és megeredt az orrom...hát csak annyit mondok, hogy nem a vére. Szóval elballagtama  khöm Felnőtt! Doki Nénimhez, és mondta, hogy Vírus úr hosszas könyörgésem ellenére sem kegyelmezett, én lettem a végzete, akárcsak Anyeginnek Tatjana, csak azt hiszem, a mi kapcsolatunk nem ilyen romantikus. Bár Vírusovics Virusszkíj tudja, hogy előbb vagy utóbb el kell hagynia, kiaélvezi ittléte minden pillanatát, hogy én vagyok az első pirospozsgás pofika, akit reggelenként megpillant az ágyban, hogy nem ereszti sovány kezemet... Nos, így telnek napjaim, ilyen nagy romantikában, ahol Echinacea csepp csordogál és Zsebkendő a Tenger. De nem panaszkodhatom, mert legalább van plüsstakaró, Gyűrűk Ura (köszönöm szponzoromnak, Máténak), Anyegin (a film! O.o), könyvek (csak választani tudnék!), tea. Kábé ennyi. És hogy mire készülök? Hm.