Egy fárasztó, átköhögött, átháziírt, át...átvészelt pénetki nap után, amit természetesen egy szombati követ, amin természetesen a tanítás is folytatódik, nincs jobb arra hazaérkezni, hogy az asztalomon egy kupac könyv vár. Természetesen a Rukkoláról. (Honnan máshonnan, kérem?) Charlotte Bronte könyv (A Stancliffe-fogadó), a Holt lelkek és az Anna örök. Logikusan a verseskötetre csaptam le (mert ugye azok a rövid kis szösszenetek benne...a hogy is hívják?...ja, versek! :D csak vicceltem. :)), csodáltam, körbetapogattam, átlapoztam, megszagolgattam...bele is olvastam! :) Szóval imádom! Imádom! Imádom! Mert Anna örök. :) Bevallom, bár nem szívesen, hogy egyelőre nem vagyok felvilágosítva Juhász Gyulából, szóval jól rágugliztam. Oké, csak az Anna-szerelem érdekelt. Micsoda sekélyesség! :) Azért valljuk be, hogy az Anna örök csak arra ösztönözhetett, hogy Anna után kutakodjam. Ezek a versek gyönyörűek! Gyönyörűek! Na, de most már azt is elmondom, hogy mit találtam. Juhász Gyula össze meg vissza csak kétszer találkozott személyesen Annával. Akkor is jól ráijesztett, mert a kezét szorongatta, és a nevét ismételgette. Rendben, így tényleg elég pszichopatának tűnik... De a versei után én mindent megbocsájtok neki! Szóval Anna színésznő volt Nagyváradon. (Khm. Ady. Ja, semmi, csak egy kicsit megfáztam. ;)) Gyulusunk meg odakeveredett a színházba, és egy sötét sarokból leste Annát. (Mert a sötét ápol és eltakar. Jó, sajnálom. Tény. Aztán később kiderül, hogy aaannyira nem kell szegényt sajnálni. Tudom, ez egy paradoxon volt.) Aztán csak úgy ontotta magából Anna szőkeségéről, kék szeméről, porcelánkezéről és rózsaszirom ajkairól szóló verseit. Ja, amúgy állítólag Anna...szépen szeretnélk fogalmazni...molett volt. Hát ugye megesik, hogy egy nő...túlsúlyba esik. De ez lényegtelen. Mert ugye Gyulus kétszeri találkozás után, és millióny meglesett próba, és az utcáról elcsnet ablakba vetett pillantás után végérvényesen Annába szeretett. Ezt persze még Anna is roppant mulatságosnak, de ha nem is mulatságosnak, minden esetre megdöbbentőnek találta, és szegény -szegény Anna!- pontosan tudta, hogy a versek nem Neki szólnak, hanem egy nőhöz, aki csak Gyulánk asztalfiókjában élt. Mellesleg Juhász Gyula soha nem nősült meg. Anna ennek ellenére kétszer ment férjhez. Aztán elszegénydett. És öngyilkos lett. De utolsó perceiben Juhász Gyula kötetét olvasta. A könyv a padlóra esett, az első oldalon nyílt ki: "Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula". 
Szerintem ez gyönyörű. Annak ellenére, hogy Juhász Gyula egy ideált szeretett, annak ellenére, hogy Anna nem tudta viszontszeretni. Mégis azt hiszem, hogy támaszt jelentettek egymásnak. Ha Juhász Gyula nem szerethet, hát nem tudom, mi lett volna vele. Az üresség rossz. Nagyon rossz. Nyilván félt is tőle. És mennyi gyönyörűséges verset írt! (Ami ma mások támasza.) A méltóságát vesztett Annának pedig ott voltak a versek. 
Igen, ez szép. Akárhogy is.

És azt a seggállat mindenki figyelmébe ajánlom! Seggállal is lehet múzsának lenni. :D Ez némileg megnyugatat. És már nem zavar, hogy egy fenék nőtt az államra. Azt hiszem, már a fogaim sem zavarnak. Hogy mi vannak? 

ANNA ÖRÖK

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.