Hoztam részletet. Igen, tudom, hogy pár napot késtem, de bevallom, a javítással beértem magam. Amit kaptok, az a legfrisebb csokoládéültetvényről való. És rájöttem, hogy minél előrébb tartok az átnézésben, annyival több részletet szeretnék még közölni, kidolgozni. Ezért van az, hogy mindig azt mondom, hogy most már tééénleg jön az izgi rész, és mégsem. Mert vannak dolgok, amiket el kell még mondanom. Különben ha ismernétek kalandos élettörténetem, és végigolvasnátok az egész sztorit, és tudnátok, hogy előbb írtam le, minthogy megéltem, ti is elképednétek, ahogyan azt én mostanság teszem. És képzeljétek! Az éjjel az egyik vadásszal álmodtam! Csukja volt rajta, szóval nem vagyok benne biztos, de elég valószínű, hogy Ágas volt. Csak máshogy szólt hozzám. Úgy, amilyennek Ágasnak lennie kéne, és nem úgy, mint amilyen. (Ez így érthető?) Azért örültem a találkozásnak. Mert nem Ágas volt, a manóba is. Talán eg 8. vadász! O.o Ágas csak ne jöjjön elő az álmaimban...! Előbb látnám szívesen Mersét. Pedig mekkora eg bunkó! XD De az ő legalább...szóval az ő lelke érdekesebb! :D A jó kislányok miért szeretik...? Nem, nem szeretik. Csak... Hagyjuk. Nem szeretik. Igen, még annyit szeretnék mondani, hogy az egyik vizsla Ilka. Azért Ilka, mert amelyik nap írta, hát Ilka névnap volt. (Jó ég! Lelepleződtem! O.o Az X-vegyszer titka!!! A herkentyűburger receptje!!!) Aztán gondolkodtam, hogy honnan ismerős. (Mert bevallom, ismerős volta név.) Aztán beugrott... A versmondó táborban Csáth műsort adtunk elő. Ugye. Megint Csáth. Ugye. Velem. Ugye. ... És volt benne egy párbeszédes rész. (Rágugliztam, de nincs fent.) És én voltam benne Ilka. A lány, ki kineveti a szerencsétlen öccsét. Gúnyosan. És megalázza. Mert eg buta liba! 

 Az idő hűvösre fordult, az égre fekete fellegek kapaszkodtak gyászfátylat vonva a Smaragd Hegyek életet hullajtó erdeire. Voltak szomorúbb napok, amikor kövér szemű eső esett, és volt, hogy csak nedves ködfüggöny ereszkedett alá. És ha éjszakánként mégis kitisztult az ég és látni lehetett a csillagok reményteli ragyogását, a jeges szél még akkor is a vén fák között kóborolt és sötétségbe üvöltött. A vadászok sem leltek menedékre a barlang rideg falai között. Hiába ülték körül a tüzet, kabátjuk beitta az esőt és a szelet, foguk vacogott a hideg ősz alatt.

 - A kutya se gondolta volna, hogy ilyen hideg lesz – mondta Örkény s a vizslára nézett, amely fejét az ölében nyugtatta. – Igaz-e, Ilka? – kérdezte a kutyát, és megvakarta hosszú nyakát.

 - Erre nem voltunk felkészülve – vonta meg a vállát Roland.

 - Bálnazsír kéne ide! – tanakodott Örkény. – Jó vastagon bekennénk vele magunkat, akkor aztán meg sem kottyanna a hideg. Mondanom kellett volna az asszonynak, hogy csomagoljon belőle, de akkor bezzeg nekem sem ezen járt az eszem. – Örkény pajkosan Rolandra kacsintott.

Most mindenki vegyen egy mély levegőt! Tartsátok bent! Majd ha szólok, kifújjuk. Most! Rendben. Nézzen mindenki a szemembe! Ott hátul nem látom az értelemtől csillogó szempárokat. Hahó! Rendben. Ügyes! Akát jógázni is nekiállhatnánk. A lényeg, hogy mindenki jól figyel. Érthetően beszélek? Hallani a mondatvégi mássalhangzóimat? Jók a hosszú magánhangzók? (Gyakoroljunk ezzel a szóval: kürtőskalács. Most mindenki egyszerre!) Nem nyelem el a szavak felét? Extraartikuláció? Fennhang? Irónia? Ha minden megvan, akkor kezdhetjük. :) Hoztam részletet. A nimfa és a vadászból. (Miből másból? Nem, ez nem egy komoly kérdés volt.) Hoztam mutatóba, kóstolónak. Van egy kérésem is. (Há, azt hittétek ingyé van? Á!) Szeretném, ha elmondanátok a véleményeteket a történetről. Nagyon hálás vagyok az elgépelés és a vesszőhiány észrevételéért is. De szeretném tudni, hogy mit szóltok a sztorihoz. Unalmas? Érdekes? Egyáltalán nem érdekel? Tetszik valami, de más nem? Jó az ötlet de...? Tökéletes? (Vannak olyan elvetemültek. ;)) MIt szeretnétek még bele? Több medvét? Farkast? Még nimfát? Szexibb vadászokat? Jó nőket? Több pocibizsergést? Több harcot? Több titkot? Több mesésséget? Vagy mit? Szóval hálás lennék, ha pötyögnétek nekem vamait. ;) 

 Ágas azon az éjjelen nem tért vissza a Nimfák Erdejébe. Megadta a medvének a végtisztességet, ezzel megnyugtatta lelkiismeretét. Azzal azonban nem volt tisztában, hogy a kíváncsiság nagy úr.

  Rajta és Rolandon volt az őrködés sora. Bár a csillagokat vastag felhőréteg takarta el szemük elől és nyirkos, hideg idő volt, a két vadász remekül érezte magát. Összehúzták magukon köpenyüket, a vidáman pattogó tűz körül melegedtek, és beszélgettek.

 - Barátom, sétáljunk egyet – javasolta Roland. – Átfáztam, mozognék egy keveset, és unom már, hogy egyfolytában itt ülünk. Legalább felderítjük az Erdő határait, és ha szerencsénk van, még a szarvasra is rátalálunk. Te menj északnak, én meg délnek megyek.

 Mindketten a vállukra vették tegezüket, íjukat és felkerekedtek.

 Ahogy Ágas elhaladt az égig érő aranyfák mellett, felébredt mellkasában az a bizsergető érzés, amely mindig elfogta, ha az Erdőbe lépett. Úgy tetszett, mintha tengeren ringatózna, s meleg szellő dajkálná. Fejében édesanyjának altatódalát hallotta. Szemhéja elnehezült, édes, békés homály lengte körül. Belépett a fák közé, és többé nem gondolkodott. Lassan lépkedett, bágyadtan rácsodált mindenre, ami szemének új volt vagy régi. Az Erdőben meleg volt, pont olyan meleg, mint gyermekként édesanyja öle.

Soha nem szoktam namimvanozni, de ezt feltétlenül meg kell nektek mutatnom! Tegnap Biámmal a Füredi Borfeszten jártunk. Szandit néztem. (Igen, a bofesztiválon.) És mi lett belőle? Ez a gyönyörűség! Egy nő meg a lánya árultak mindenféle ékszereket egy csöpp asztalon. Ilyen gyönyörűeket! Vaciláltam, hogy ezt hozzam-é vagy inkább egy egysoros világoskéket. Képtelen voltam dönteni, aztán mikor a mérleg nyere erre billent, mondtam, hogy gyorsan elviszem, különben megint mély bizonytalanságba esek. És íme, a gyönyörűség! (Élőben szebb ám! :)) Amikor megláttam, egyből az jutott eszembe, hogy ilyet tényleg hordanának a tündék, ha a mi világunkban élnének. Vagy bőrszerkót.

Köszönöm mindenkinek, aki böcsületesen látogat, aki böcsületesen olvas. Aki önmagában véve böcsületes. Aki böcskei...izé bicskei. ;) Aki böcsönget reggel, mert könyvet kozott. Aki szereti a böcsököket ékezet nélkül. És böcs, ha nem tetszik, hogy ma (is) hülye vagyok.

Hoztam egy kis ízelítőt, hogy mi dívik Szabad Barátainknál, hogy mi a módi. Hogy a szoknya mennyire nőies. Hogy mit viselnénk, ha nem kockák között élnénk. Hogy hogyan lehet másképp öltözködni. Hogy mit irigyelnének még a tündék is tőlünk. Hogy szívem szerint mit horadnék nap mint nap. :)

Mielőtt belecsapnánk  a lecsóba, közvéleménykutatnék egyet. Mint láthatjátok, egy csöpp változás esett meg az oldallal, vagyis már nem csak a bal oldalon találtok modukolat (pl. chat, számláló, tükörterem, stb. ...). Kétoldalasok lettünk! Amki fogalmam sincs, hogy egyáltalán jobban néz-e ki mint az egyoldalúság. ;) Ezért kérem a ti segítségeteket. Nektek hogy tetszett jobban az oldal? Amikor csak egy oldallal játszottunk vagy így, hogy most már jobbra is kell fordítani a fejeteket? Leköteleznétek, ha a Hozzászólásoknál vagy a chatben válaszolnátok. Nekem egy bötű is elég. Ha a két oldalra szavaztok, küldjetek egy "K" betűt, ha csak a bal oldalra, akkor egy "B" betűt. Mondanám, hog sms-ben ide és ide küldjétek, és nerhettek házat meg autót meg borválogatást, de sajnos egyikből sincs felesleges a raktáron. :) Akkor most lecsó! :)

A napokban találtam rá Judith Clay képeire. Sajnos róla nem tudtam meg sokat, de az biztos, hogy a művei csodálatosak és mesebeliek! Szívesen alkalmaznám a nem lézető mesekönyvem illusztrálásához. Így azonban csak az oldat szépíti. :)

Ne tessék megijedni, senkit sem szeretnék megfosztani a napi adagjától. Ha is hoztam vadászt meg bocsokat! (Mindenki kedvencét, a bocsokat! Lehet, hogy inkább róluk kéne írnom egy külön történetet, az talán népszerűbb lenne. :D) Ma agyaltam és boltban jártam. Tudni illik, ma van anya szülinapja. Hányadik? A 24. Szóval vettem filmet, sütit, chipset, illetőleg koktélt készülök készíteni. (Szurkoljatok!) Ez lesz a nagy mutatvány. :) A szobámnak sen ártana egy kis takarítás. Telán nekem sem, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Ma ennyi a nagy közlésem. Olvassatok! Mindent, ami a szemetek elé kerül. Vagyis a lenti szöveget is! :D ;) (Izé, és tippelni is lehet, hogy mi fog történni. :))

 Ágas könnyen megtalálta a tábort a letört cserjeágak és a letaposott avar nyomán. A vadászok már ébredeztek. Holmijukat a kialudt tábortűz köré szórták, tarisznyáikon a vizslák ugrándoztak, lovaik a száraz falevelek közé túrtak orrukkal füvet keresve.

 Merse kinyújtott karokkal guggolásokat végzett, Lehel pipáját tömte, Örkény fát aprított, Egyed céltalanul lézengett a fák között.

 Ágas megpillantotta a híres barnamedve véres, roncs testét a barlang szájánál. Szíve elszorult, de elkergette aggasztó gondolatait.

 - Merre van a Király? – kérdezte.

 Merse megrázta a fejét, és Örkényre pillantott.

 - Kószál – mondta az, és mutatóujjával saját halántékára bökött.

 - Gondolkodik – vágta rá elfojtott indulattal Lehel.

 - Értem, és mi lesz a reggeli? – kérdezte Ágas, hogy más témára terelje a szót. Nem csak Lehelt érintette rosszul, ha Királyukról megvetően beszéltek.

 - Reggeli? Jóformán ki sem pihentük a vacsoránkat, és önnek máris a reggelin jár az esze? – Merse fekvőtámaszokat végzett.

 - Már aki! Részemről be kellett érnem a saját elemózsiámmal, nekem nem volt alkalmam veletek vacsorázni.

 - Igaz, ami igaz. A vacsora óta már én is megéheztem – tette hozzá Örkény, baltáját letámasztotta, és megtörölte izzadt homlokát. Hogy is szokták mondani? A testről meg az ép lélekről?

 - Ép testben ép lélek – sietett a válasszal Merse.

 - Úgy van. És az üres gyomorban… - Örkény szemöldökét ráncolva gondolkodott – nos, abban nincs semmi! – azzal elővette tarisznyáját, hogy az előző esti vacsora maradéka után nézzen.

Megint csak gyors leszek, mivel már úton kéne lennem, de a napi vadászadagotok nélkül nem megyek sehova. Mindenek előtt azonban szeretném megköszönni a tegnapi napot Nikinek. :) Nagyon jól éreztem magam, és remélem, hogy még többször beiktatunk íródeákos-antikváriumos-sétálós napokat. :) Hajtűkanyar! A mai részlet. Szóval nem túl eseménydús. Milyen meglepő! Ígérem, hogy már csak egy kicsit kell bírnotok a valamiért fontos, de eseménytelen részleteket, mert elmondom, hogy Ágas visszatér az Erdőbe, és onnantól...vége mindennek! vagyis elkezdődik a történet. :) Ezen kívül még egy részlet lesz, ami aaannyira nem érdekes, aztán tényleg belecsapunk a lecsóba. :) Addig is gyűrjétek le! :) (És elmodonanám, hogy nem ez a végleges verzió, mert azt szeretném, hogy ezek a kevésbé érdekes részek is élvezhetőek legyenek, ahhoz viszont még kell velük pepecselnem. Viszont annyira szeretném már, hogy megismerjétek Aurórát...! :))

 - Álmos! - A fájdalom megszűnt, a fény kialudt. Csak a reggel párás sugarai cirógatták csukott szemhéját. Pislogott párat. A földön feküdt, és Roland hajolt fölé, egészen közel, és Álmos látta halvány nevetőráncait, arcának kusza, barna pöttyeit, ami a fiút mindig a tiszta, csillagos égre emlékeztette és a kék szemében bujkáló különös, gyémántfényű tengerhomályhoz hasonló derengést. Álmos már régebben észrevette, hogy a férfinek is vannak rossz pillanatai, de az őt körüllengő ártatlan, szinte gyerekes báj mindig vidámnak láttatja. Most is így volt, bár szeplői elsápadtak, halvány szemöldökei riadt ívbe ugrottak homlokán, Álmost mégis megnyugtatta közelsége.

 Roland gyengéden ütögette az arcát, hogy magához térjen.

.– Álmos! – szólongatta.

 A fiú ködös tekintete Roland arcán mélázott. Kitisztította látását, és férfire mosolygott. – Jól vagyok – mondta.

  - Végre! Már azt hittem, hogy látó nélkül maradunk – Roland megkönnyebbülten felsóhajtott. - Akkor aztán bottal üthetjük a szarvas nyomát- heccelődött.

 Álmos felült. - Mi történt? – kérdezte. Gyengének érezte magát. A keze remegett, a lába pedig túl erőtlen volt, hogy elbírja. Inkább ülve maradt.

 - Ezt kérdezhetném én is – Roland egy kulacsot nyomott a kezébe. – Igyál!

 A víz nem volt friss, de Álmosnak jólesett. A bénultság tagjaiban múlni kezdett.

 - Jobb? Még mindig nagyon sápadtnak tűnsz – állapította meg Roland. - Láttál valamit? – kérdezte óvatosan.

 - Nem. Semmit. – Álmos meglepődött, hogy nem akarja elmondani az igazat a férfinak. Talán semmi köze hozzá. Talán csak felesleges lenne róla beszélni, hiszen ő sem tudja pontosan, hogy mit látott.  - Minden rendben. Tényleg. Azt hiszem valami bujkál bennem, talán csak elfáradtam. Megszédültem, és elestem. Ennyi az egész.

 - Úgy látszik ez fertőző – jegyezte meg Roland csípősen. – A Királyunk sem érzi magát valami fényesen.

 - Hol van? – kérdezte Álmos.

 - Valahol az erdőben kószál, ma még nem láttam.

 Álmos gyomra összeugrott. Vissza kéne mennie, hogy megnézze, hogy van, de félt a Király haragjától.

 - Jut eszembe – Roland az ajkába harapott -, a medvéid, nos, eltűntek.

 Álmos megvonta a vállát. Nagyobb gondja is van most a medvéknél. Ő megtett értük mindent, ha elmentek, hát elmentek.

 – Gyere, fiú, felsegítelek. Mi vagyunk soron az őrködésben, leváltjuk Ágas barátomat és azt a bumburnyák Egyedet.

 Álmos megkönnyebbült. Egyrészt mivel nem kellett a Király nyomába erednie, másrészt nem kellett elviselnie a vadászok felé irányuló szánakozó vagy éppen dühös pillantásait. Tudta, hogy nem szeretik. Azt is tudta, hogy a legtöbb vadász őt okolja a Király betegségéért, hiszen ő volt a rossz hír hozója. Ezen kívül a kezében volt a sorsuk. Azt tették, amit Álmos megálmodott. De Rolandot szerette, ő soha nem ártott neki, és ha alkalma volt rá, mindig megvédte a rossz nyelvektől. Hálásan karolt a férfiba.

 A tölgyerdő már nem tűnt olyan ijesztőnek, mint az éjjel. A fák barátságosan nyújtóztak barna, vörös és sárga köpenyükben, csupaszabb ágaik átengedték az ég tetejére kapaszkodó Nap gyenge sugarait. Jó idő volt, ez ritkán mondható el ilyenkor, amikor már az ősz is pihenni készül.