Igen, egy időre eltűntem, de gondoltam, úgy illik, hogy visszatérve jelentkezzem, és elmondjam, hogy még élek és jól vagyok. :) A nagybátyám, Godina (aki nem szereti, ha Godinának szólítják, mert ez egy horvát szó, ami évet jelent, és szerinte hülyének néznek a horvátok, ha csak hébe-hóba godinát kiáltok) elvitt egy hétre Horvátországba. Szóval nem voltam. Van egy csomó szúnyogcsípésem, egy rékányi barna bőrőm, csomó élményem meg egy kicsit (m)elegem. Hoztam egy képet. Ez volt a strandunk. Messze a civilizációtól... kb. 20 méterre az autóúttól, de nem ez a lényeg. (Nem tudom, hogy mi a lényeg.) Nagybátyám talált egy pár szilikonszandált a parton, és örömmel hordta, meg egy nyalókát az apartman fiókjában, amit azonnal elnyalt. Jó volt egy kicsit lazítani, jó volt hazajönni. 
Aztán meg elkezdődött az iskola. Az UTOLSÓ ÉV! (konfettizápor) Ennek rettentően örülök. Már a célegyenesben vagyunk! Éppen ezért nem tudom, hogy mennyit tudok jelentkezni, jövök, ha lesz felesleges néhány percem. Meg persze ha rámjön az írhatnék, és veletek is meg szeretném osztani. (Biztosan.) Vettem futócipőt is, hogy lefuthassam a stresszt. Olyan mintha felhőkön járnál! Komolyan! Csak a felhőkön is szúr a tüdőd. Aztán meg angol tanárhoz megyek, nem ártana egy nyelvvizsga. Jógázni is szeretnék, ugyanazon okból, amiért futok. Szerencsére indítanak egy tanfoylamot, vagy hogy a szöszbe is hívjákot az oviban, ami a szomszédban van, szóval van időm átslattyogni. (Remélem.) Az irodalmi színpad? Passz. Nem tudom, hogy az szívem szakadjon vagy az idegeim. Majd eldől. Még soha nem volt úgy, hogy ne lenne sehogy. Bízom benne, hogy minden jó lesz. 
És igen, ez egy pozitív csengésű bejegyzés. Szeretném, hogy ez az évem a lehetőségekhez képest jó legyen. Ha másért nem, hát azért, mert ez az utolsó. A vége!

Clare Owen rajzol. Mi több! Illusztrál! Ami azt jelenti, hogy elérkeztünk Művész Szerdánkhoz. (Komolyan. Bevezetem. Művész Szerda.) Nos, Clare illusztrációi engen gyerekkorom papírbabaházának kellékeire és emberkéire emlékeztetnek. Egyszerű tárgyak mását veti papírra, egészen romantikus módon. Hasonlóan, mint ahogy a 60-as évek konzervdobozpapír tervezői tették. Csak azok nem voltak ilyen jók. És nem hiszem, hogy művészetnek nevezték. És nem feltétlen hatotta át őket a francia életérzés (Ennek a Művész Szerdának meg még kitalálok valami kreatívabb nevet, mert ez szörnyű. ;))

Hoztam részletet. Igen, tudom, hogy pár napot késtem, de bevallom, a javítással beértem magam. Amit kaptok, az a legfrisebb csokoládéültetvényről való. És rájöttem, hogy minél előrébb tartok az átnézésben, annyival több részletet szeretnék még közölni, kidolgozni. Ezért van az, hogy mindig azt mondom, hogy most már tééénleg jön az izgi rész, és mégsem. Mert vannak dolgok, amiket el kell még mondanom. Különben ha ismernétek kalandos élettörténetem, és végigolvasnátok az egész sztorit, és tudnátok, hogy előbb írtam le, minthogy megéltem, ti is elképednétek, ahogyan azt én mostanság teszem. És képzeljétek! Az éjjel az egyik vadásszal álmodtam! Csukja volt rajta, szóval nem vagyok benne biztos, de elég valószínű, hogy Ágas volt. Csak máshogy szólt hozzám. Úgy, amilyennek Ágasnak lennie kéne, és nem úgy, mint amilyen. (Ez így érthető?) Azért örültem a találkozásnak. Mert nem Ágas volt, a manóba is. Talán eg 8. vadász! O.o Ágas csak ne jöjjön elő az álmaimban...! Előbb látnám szívesen Mersét. Pedig mekkora eg bunkó! XD De az ő legalább...szóval az ő lelke érdekesebb! :D A jó kislányok miért szeretik...? Nem, nem szeretik. Csak... Hagyjuk. Nem szeretik. Igen, még annyit szeretnék mondani, hogy az egyik vizsla Ilka. Azért Ilka, mert amelyik nap írta, hát Ilka névnap volt. (Jó ég! Lelepleződtem! O.o Az X-vegyszer titka!!! A herkentyűburger receptje!!!) Aztán gondolkodtam, hogy honnan ismerős. (Mert bevallom, ismerős volta név.) Aztán beugrott... A versmondó táborban Csáth műsort adtunk elő. Ugye. Megint Csáth. Ugye. Velem. Ugye. ... És volt benne egy párbeszédes rész. (Rágugliztam, de nincs fent.) És én voltam benne Ilka. A lány, ki kineveti a szerencsétlen öccsét. Gúnyosan. És megalázza. Mert eg buta liba! 

 Az idő hűvösre fordult, az égre fekete fellegek kapaszkodtak gyászfátylat vonva a Smaragd Hegyek életet hullajtó erdeire. Voltak szomorúbb napok, amikor kövér szemű eső esett, és volt, hogy csak nedves ködfüggöny ereszkedett alá. És ha éjszakánként mégis kitisztult az ég és látni lehetett a csillagok reményteli ragyogását, a jeges szél még akkor is a vén fák között kóborolt és sötétségbe üvöltött. A vadászok sem leltek menedékre a barlang rideg falai között. Hiába ülték körül a tüzet, kabátjuk beitta az esőt és a szelet, foguk vacogott a hideg ősz alatt.

 - A kutya se gondolta volna, hogy ilyen hideg lesz – mondta Örkény s a vizslára nézett, amely fejét az ölében nyugtatta. – Igaz-e, Ilka? – kérdezte a kutyát, és megvakarta hosszú nyakát.

 - Erre nem voltunk felkészülve – vonta meg a vállát Roland.

 - Bálnazsír kéne ide! – tanakodott Örkény. – Jó vastagon bekennénk vele magunkat, akkor aztán meg sem kottyanna a hideg. Mondanom kellett volna az asszonynak, hogy csomagoljon belőle, de akkor bezzeg nekem sem ezen járt az eszem. – Örkény pajkosan Rolandra kacsintott.

Most mindenki vegyen egy mély levegőt! Tartsátok bent! Majd ha szólok, kifújjuk. Most! Rendben. Nézzen mindenki a szemembe! Ott hátul nem látom az értelemtől csillogó szempárokat. Hahó! Rendben. Ügyes! Akát jógázni is nekiállhatnánk. A lényeg, hogy mindenki jól figyel. Érthetően beszélek? Hallani a mondatvégi mássalhangzóimat? Jók a hosszú magánhangzók? (Gyakoroljunk ezzel a szóval: kürtőskalács. Most mindenki egyszerre!) Nem nyelem el a szavak felét? Extraartikuláció? Fennhang? Irónia? Ha minden megvan, akkor kezdhetjük. :) Hoztam részletet. A nimfa és a vadászból. (Miből másból? Nem, ez nem egy komoly kérdés volt.) Hoztam mutatóba, kóstolónak. Van egy kérésem is. (Há, azt hittétek ingyé van? Á!) Szeretném, ha elmondanátok a véleményeteket a történetről. Nagyon hálás vagyok az elgépelés és a vesszőhiány észrevételéért is. De szeretném tudni, hogy mit szóltok a sztorihoz. Unalmas? Érdekes? Egyáltalán nem érdekel? Tetszik valami, de más nem? Jó az ötlet de...? Tökéletes? (Vannak olyan elvetemültek. ;)) MIt szeretnétek még bele? Több medvét? Farkast? Még nimfát? Szexibb vadászokat? Jó nőket? Több pocibizsergést? Több harcot? Több titkot? Több mesésséget? Vagy mit? Szóval hálás lennék, ha pötyögnétek nekem vamait. ;) 

 Ágas azon az éjjelen nem tért vissza a Nimfák Erdejébe. Megadta a medvének a végtisztességet, ezzel megnyugtatta lelkiismeretét. Azzal azonban nem volt tisztában, hogy a kíváncsiság nagy úr.

  Rajta és Rolandon volt az őrködés sora. Bár a csillagokat vastag felhőréteg takarta el szemük elől és nyirkos, hideg idő volt, a két vadász remekül érezte magát. Összehúzták magukon köpenyüket, a vidáman pattogó tűz körül melegedtek, és beszélgettek.

 - Barátom, sétáljunk egyet – javasolta Roland. – Átfáztam, mozognék egy keveset, és unom már, hogy egyfolytában itt ülünk. Legalább felderítjük az Erdő határait, és ha szerencsénk van, még a szarvasra is rátalálunk. Te menj északnak, én meg délnek megyek.

 Mindketten a vállukra vették tegezüket, íjukat és felkerekedtek.

 Ahogy Ágas elhaladt az égig érő aranyfák mellett, felébredt mellkasában az a bizsergető érzés, amely mindig elfogta, ha az Erdőbe lépett. Úgy tetszett, mintha tengeren ringatózna, s meleg szellő dajkálná. Fejében édesanyjának altatódalát hallotta. Szemhéja elnehezült, édes, békés homály lengte körül. Belépett a fák közé, és többé nem gondolkodott. Lassan lépkedett, bágyadtan rácsodált mindenre, ami szemének új volt vagy régi. Az Erdőben meleg volt, pont olyan meleg, mint gyermekként édesanyja öle.

Soha nem szoktam namimvanozni, de ezt feltétlenül meg kell nektek mutatnom! Tegnap Biámmal a Füredi Borfeszten jártunk. Szandit néztem. (Igen, a bofesztiválon.) És mi lett belőle? Ez a gyönyörűség! Egy nő meg a lánya árultak mindenféle ékszereket egy csöpp asztalon. Ilyen gyönyörűeket! Vaciláltam, hogy ezt hozzam-é vagy inkább egy egysoros világoskéket. Képtelen voltam dönteni, aztán mikor a mérleg nyere erre billent, mondtam, hogy gyorsan elviszem, különben megint mély bizonytalanságba esek. És íme, a gyönyörűség! (Élőben szebb ám! :)) Amikor megláttam, egyből az jutott eszembe, hogy ilyet tényleg hordanának a tündék, ha a mi világunkban élnének. Vagy bőrszerkót.

Köszönöm mindenkinek, aki böcsületesen látogat, aki böcsületesen olvas. Aki önmagában véve böcsületes. Aki böcskei...izé bicskei. ;) Aki böcsönget reggel, mert könyvet kozott. Aki szereti a böcsököket ékezet nélkül. És böcs, ha nem tetszik, hogy ma (is) hülye vagyok.

Hoztam egy kis ízelítőt, hogy mi dívik Szabad Barátainknál, hogy mi a módi. Hogy a szoknya mennyire nőies. Hogy mit viselnénk, ha nem kockák között élnénk. Hogy hogyan lehet másképp öltözködni. Hogy mit irigyelnének még a tündék is tőlünk. Hogy szívem szerint mit horadnék nap mint nap. :)

Mielőtt belecsapnánk  a lecsóba, közvéleménykutatnék egyet. Mint láthatjátok, egy csöpp változás esett meg az oldallal, vagyis már nem csak a bal oldalon találtok modukolat (pl. chat, számláló, tükörterem, stb. ...). Kétoldalasok lettünk! Amki fogalmam sincs, hogy egyáltalán jobban néz-e ki mint az egyoldalúság. ;) Ezért kérem a ti segítségeteket. Nektek hogy tetszett jobban az oldal? Amikor csak egy oldallal játszottunk vagy így, hogy most már jobbra is kell fordítani a fejeteket? Leköteleznétek, ha a Hozzászólásoknál vagy a chatben válaszolnátok. Nekem egy bötű is elég. Ha a két oldalra szavaztok, küldjetek egy "K" betűt, ha csak a bal oldalra, akkor egy "B" betűt. Mondanám, hog sms-ben ide és ide küldjétek, és nerhettek házat meg autót meg borválogatást, de sajnos egyikből sincs felesleges a raktáron. :) Akkor most lecsó! :)

A napokban találtam rá Judith Clay képeire. Sajnos róla nem tudtam meg sokat, de az biztos, hogy a művei csodálatosak és mesebeliek! Szívesen alkalmaznám a nem lézető mesekönyvem illusztrálásához. Így azonban csak az oldat szépíti. :)