Volt egyszer egy csigaház,
Berúgtam az oldalát,
Behegedt a csigaház-

Láttál már depressziós csigát?

Az a gond, hogy elfelejtettem, hogy hol is lakik az a Pí Sörmen...

- Hogy vagy?
- Ki beszél?
- Én vagyok...
- A lelkiismeretem beszél hozzám?
- Igen, én vagyok a lelkiismereted...
- Mizu, lelkiismikém? Rég dumcsiztunk.
- Szenilla, figyelj rám!
- Én nem Szenilla vagyok. O.o
- O.o
- O.o?
- Ó. Oké. Hogy vagy?
- Kösz, jól. 
- Hm.
- Azt kérdezted, hogy hogy vagyok?
- Nem igazán, én csak...
- Köszi, jól vagyok. :) És ha más is megkérdezné, mondd neki, hogy jól vagyok.
- Elnézést asszonyom, hogy érzi magát? 
- Ó, remekül, köszönöm kérdését!
- Hogy...
- Hogy hogy érzem magam? Tökéletesen.
 Minden kislány pillanatában eljön az idő, amikor jól érzi magát. Vagy nem minden kislány életében. És nem így. Mert, hogy őszinte legyek és természetesen minden ironiától mentes (ez sem volt ironikus!): jól vagyok. Hihetetlenül jól! :D Hogy miért? Mert bukfencet hányt a göncölszekér! Mert a köd énekelni tanul az ablakom alatt. Mert Fekete Felhő szívárványt hányt az éjjel. (Nem én! Amit fontosnak tartok megjegyezni.) 
 Szombaton beballagtam a fodrászhoz. Mondtam neki, hogy vágjon, amennyit kell. Nos. Vágott. :D Van egy tincs a homlokomban, ami eddig nem volt ott. És nincs hajam, ott, ahol eddig volt. Mama egyszerűen csak kinevetett, miután én magam száírtottam be a hajamat. "Ez is egy frizura." Hát, köszönöm. Én meg azt mondom, hogy ezt is el lehet tűzni. Ha nagyon nem... Sőt! Még copfba is fér. Há! 
 Aztán tegnap paintballozni voltunk Biámékkal. Rettentáen jó volt! :D Mondjuk azóta három fenekem van. És még lila is. Vagyis olyan...szükrés-tüzrkizes-lilás. Tiszta színkavalkád! :D Most úgyis divat a galaxisszín, nem? 
 Azért aludni még mindig szeretek.

Csak egyetlen aprócska kérdésem lenne. Nem nagy cucc. De úgy mégis kikívánkotik az ember lányából. Miért van az, hogy...mondjuk van egy barátnőm. Na, nem ez miért van. Hanem az miért van, hogy amikor sikerül megbarákoznia Jelennel, visszakapja a Múltat galacsinná gyúrva. Sűrített változatban. Ez teljesen költői kérdés, egyáltalán nem szükséges megválszolni. (Na jó, de! Aki tudja, hogy miért van ez, mondja bátran, én meg majd közvetítem a Barátnőmnek. :))

 Nem garantálom, hogy elgépelés nélkül be tudom jegyezni ezt a bejegyeznivaló(?) bejegyzést. Az van - hogy minden stílusréteget érintsünk-, az van, hogy végeztem a nyelvizsgával. (vikingüvöltés!) Az angollal. Mindennel. Nos, igazábül foggalmam (igen, 2 db g-vel) sincs, hogy milyen lett. Majd meglátjuk. De legalább most egy darabig a brit vizeken nyugalom van. A többin nincs. 
 Viszont vannak egyéb (jó) híreim. Mondjuk, hogy pénteken és két hét múlva kedden lesz október 23-ai műsorunk. És... És! Lesz Örkény! (újabb vikingüvöltés!) Bár a férfiúi poszt üresen maradt. Vagyis mi lányok fogunk megbajszosodni. Most jut eszembe, hogy már játszottam férfi pincért a spanyol színjátszóban. Gond? Egy szál se! Meg egyszer szőke hercegnek öltöztem témahéten. Meg Mr Darynak Halloweenkor.
 Vicces, hogy nem tudom, hogy most hirtelenjében mit is csináljak. Mert írnék, olvasnék (Gyűrűk Ura=vikingüvöltés!), filmet néznék, be kéne vásárolni őszre meg azért van tanulnivalóm is. De maradok a bambulás mellett. Az ritka jó elfoglaltság.

Nem "Huss és pöc". Nem-nem. "Huss és pöcc"! Nem leviosááá, hanem leviószá! ;)

Mi lehetne ennél a késői óránál alkalmabb pillanat arra, hogy megmutassam nektek, hogy hogyan fest FreePeople-ék Dark Side of the Moon nevezetű kollekciója?

Hihetetlen, de hoztsam valami újat a régiből. Új részt A nimfa és a vadászból. Ami eddig kimaradt. És most a helyére kerül. A vadászok megérkeztek, a nimfák észrevették őket. Azt hiszem, több magyarázatra nincs időm. Rájöttök. Bízom bennetek. :)

 A vadászok nyomán felparázslott az Erdő. Ezúttal szelíden és némán. A nimfák előmerészkedtek, állatok alakját öltötték magukra, úgy siettek a Nimfakirálynőhöz.

 Az Erdő közepén gigászi fa állt; vastag törzsét vagy ötven meglett férfi sem érte volna körbe, göcsörtös ágai egymással összefonódva indáztak. Ez volt a Nimfák Anyjának ősidők óta növekedő fája. Az állatok nagy zsivajjal érkeztek meg; ugatástól, vonyítástól, brummogástól és nyerítéstől visszhangzottak az erdő termei. Mind az emberekről akartak tudni.

 Egy őzsuta alakját felvett nimfa - a legszemfülesebb mind közül- beérve társait, nagyot szökkent, s mint aranyröptű galamb szállt a Nagy Fa egy ágára.

 - Mik voltak ezek, Anyám? – csiripelte. – Miféle állatok?

 A Nimfák Királynője lombját rázva kacagott.

 - Nem állatok – susogták levelei.

 - Akkor mik? – érdeklődött egy bojtos farkú mezei nyúl.

 A Nagy Fa megremegett, s törzséből a Nimfák Királynője lépett elő. Vörös haja uszályként terült el aranyosan derengő teste körül, s a smaragd szempár élénken csillant fel. Az állatok elhallgattak.

 - Emberek – mondta a Nimfák Anyja.

A kaland az kaland, kérem. Ja, én meg nem vigyáztam, amikor kiléptem az ajtón. pónira ültettek, feltarisznyáztak, hobbitkézzel intettek, és egy jó nagyot rácsaptak a pónilópopóra, az megiramodott (nem csak a popó, hanem a ló is), és nem volt többé vissza! És a legfontosabb, hogy mire az út végére érek, lesz egy elmesélnivaló mesém. vagy akár több is. És ezt most nem csak úgy mondom, hanem ez kérem így van. A legkomolyabban. Ez a hatalmas dilemma és Ady és...na jó, Móricz és egy kis transzcendens segítség döbbentett rá arra is, hogy mit kezdjek a nimfával. Hogy mindenkinek jó legyen. Mert hallgatom a "Miért ölöd meg?"-eket, meg a "Szerintem ez így jó."-kat, és egyszerűen csak magamnak akarnék megfeleni, ami azt jelenti, hogy mindenkinek megfelelek, és lírai...prózai énem minden osztott személyének, aki valamit követel magának. Az osztottág. Az midnennek a titka. Ha ez meg egy rakat sületlenség, hát ne egyétek nyersen! Punktum.