Karácsony előtti perpatvar

Piton egy hatalmas dobozzal a kezében sétált át a Nagytermen. Nem elég, hogy itt van a karácsony, de Dumbledore még azzal a feladattal is megbízta, hogy bájitalai segítségével az egész iskolát díszítse fel jégcsapokkal. Most az összes diák róla fog beszélni, hogy ő boldogan részt vesz a karácsony előkészítésében. Na persze…

A dobozt lerakta az egyik lépcső aljába, majd végigézett a végtelennek tűnő lépcsők sokaságán. Nagy nehezen lehajolt és elővett egy fiolát. Kihúzta a dugót,  tartalmát a korlátra öntötte. Abból a vízszerű folyadék egészen a lépcső tetejéig felkúszott, mintha csak valamiféle kígyó volna, majd megállt és megfagyott.

-Piton professzor…Piton professzor!
Nincs elég baja, még zaklatják is. Piton hirtelen hátrafordult, Hermione rohant felé, olyan hévvel, hogy nem tudott lefékezni, ennek következtében a professzor ölében kötött ki.

-Elnézést, professzor! –mondta, miközben próbált a saját lábán megállni.

-Granger! Nem tudta, hogy a folyosón veszélyes rohangálni?! Tíz pont a Griffendéltől.

-Sajnálom, tanár úr! Én nem akartam…

-Tulajdonképpen mit is akar? –kérdezte Piton s közben bőszen próbálta dugdosni a mögötte levő dobozt.

-Ö…Segíteni szeretnék –mondta a lány, majd a lépcsőkorlátra mutatott.

Piton meghökkent. Egy ilyen bájos lány, mint… dehogy bájos! Hogy mondhat ilyet egy Griffendélesről. Szóval ez a kis stréber akar neki segíteni? Végül is… Miért is ne! Legalább nem kell itt égnie a sok Roxfortos diák előtt! De…De mi van ha csak Potterék akarnak csúfos tréfát űzni vele. A szokásos módon felhúzta egyik szemöldökét, majd Hermionéra nézett.

-Ezt komolyan mondja? –kérdezte egy kicsit szelíd hangon, ezért még gyorsan hozzátette:
-Nincs magának jobb dolga? Teszem azt, tanulni?

-Professzor…Holnap szombat. Nagyon szívesen segítek –mondta, majd félszegen a tanárra mosolygott.

Piton nem is sokáig gondolkozott. Fogta a féltve rejtegetett dobozát, majd a lány kezébe nyomta és a lépcsőkre mutatott.

-Díszítse fel a lépcsőket! Mindegyikre elég csak egy kicsi! Nem szeretnék még többet főzni! –azzal fogta magát ,és elviharzott.

***

Hermione megbánta, hogy elvállalta a feladatot. Eddig nem figyelte, de most rájött; az iskolában temérdek lépcső van. Egészen vacsoráig öntözgette az érdekes állagú folyadékot, de még a felével sem végzett. Csak van valami más módja annak, hogy felvidítsa Pitont. És persze, hogy megmutassa Ronnak, nem is lenne olyan gonosz „hőn szeretet” bájitaltantanáruk, ha valaki törődne vele. Semmi kedve nem volt lemenni vacsorázni, de gyomrának korgása jelezte, hogy az máshogy vélekedik erről. A Nagyteremben Harry és Ron egymás szavába vágva támadták le.

-Hol voltál? –kérdezte Ron.

-El sem hiszed… -folytatta Harry.

-Akkorát hógolyóztunk Fredékkel!

-És képzeld! –mondta Ron nevetéstől elcsukló hangon.

-Fred eltalálta Pitont egy megbűvölt hógolyóval! Aztán gyorsan elbújt! A vén denevérnek gőze sincs, hogy ki volt! –Harry és Ron az asztalon feküdtek, úgy nevettek.

-Nagyot nézett az öreg! –csatlakozott a beszélgetéshez Fred is, aki most Hermione jobbján foglalt helyet.

-Nem hiszem el! Hogy tudtok ilyenek lenni! –ordított a lány.

-Én egész álló nap a lépcsőket díszítgettem, csakhogy jó napja legyen, és ti elszúrjátok az egészet!

-Hermione, nyugodj le! –próbálta Ron lecsitítani a lányt.

-Nem, Ron! Már elegem van! –Hermione már a székéről is felemelkedett, úgy üvöltött a fiúkkal.

-Fogjátok már fel, hogy nem körülöttetek forog a világ! Nemhogy inkább segítenétek! Végre lehetne Pitonnak egy jó karácsonya! Ti…Ti még csak nem is sejthetitek, hogy milyen borzalmakon ment keresztül!

Ron nem szólt, sőt, senki sem szólt. Az egész Nagyterem csöndes volt. Mindenki Hermionét figyelte. Észre sem vette, hogy ilyen hangosan kiabál. A tanári asztal felé sandított, azt várta, hogy a tanárok beszélgetnek, hogy nem vették észre őt. De nem, tévedett. Az összes tanár őt figyelte. Piton is… Nem bírta tovább. Szemébe könnyek szöktek. Kirohant a Nagyteremből. Ő sem tudta, hogy hova. Csak rohant és rohant…