A szó

Piton fel-alá járkált az irodájában. Már megint programot csinált neki az a vén bolond… És mégis mit mondjon Grangernek? Vajon mire gondolt Dumbledore, amikor azt mondta, hogy beszéljen vele? Kopogtattak. Máris itt van? Piton azt hitte, hogy csak később jön…vagy…vagy esetleg nem is jön… Akkor legalább beleköthetett volna a szünet utáni első órán. Gyorsan leült asztala mögé –ezt még Dumbledore-tól leste el-, hogy még méltóságteljesebbnek nézzen ki.

-Szabad! –mondta szokásos, fagyos hangján. Hermione belépett. Szeme vörös volt. Látszott, hogy sokat sírt.

-Hí… hívatott, professzor? –kérdezte félénken a lány.

-Igen, Granger, hívattam. Azaz… -gúnyosan elmosolyodott- Dumbledore professzor kívánta, hogy beszéljek önnel. Az Nagyteremben történtekről kell szót ejtenem –mondta, s közben a lány arcát fürkészte, hogyan fog erre reagálni. Hermione egyenesen a professzor szemébe nézett, Piton pedig viszonozta. Az a szomorú, barna szempár… Az a… Granger Griffendéles!

-Remélem, tudja, hogy az óráimon ezúttal is ugyanúgy fogok bánni önnel, mint a többi társával! –Piton választ sem várva folytatatta. Bár nem is értem, hogy hogy volt bátorsága…

-Sajnálom, professzor úr! Én csak…

-Nem kell a sajnálata, Garnger! –üvöltötte Piton. Hermione nem bírta tovább. Újra ömleni kezdtek a könnyei.

-Én nem azért…-kezdte Hermione.

-Á, szóval nem azért csinált belőlem az egész iskola előtt egy őrültet, akit sajnálni kell?! –már székéből felemelkedve kiabált.

-Sajnálom…én nem így… -Hermione térdre rogyott és folytatta a sírást.

-Mondtam, hogy nem kell a sajnálata!

-Én nem azért, mert saj…

-Ne szóljon bele, amikor beszélek! –Piton teljesen kikelt magából.

-Én…

-Granger, aki mindenkin segít!

-Én…

-Mert azt hiszi, hogy…

-SZERETLEK! –kiabálta túl Hermione Pitont, hirtelen letegezve a tanárt.  A Férfi egyből elhallgatott. Még Hermione is meglepődött saját szavain. Ez volt az az érzés, amit már több hónapja nem tudott megfogalmazni magában. Hiszen ő mindvégig szerelmes volt tanárába. De csak most jött rá.
Piton meglepetésében leült, a földet bámulta maga előtt. Hermione meg mert volna rá esküdni, hogy a professzor szeméből egy könny csordult ki. A csend csak percek múltán tört meg.

-Menjen el! –suttogta  a térdének. Hermione nem mozdult.

-MOST! –kiáltotta Piton.

-TŰNÉS! –majd felkapta az első dolgot, ami a keze ügyébe került-egy bájitalos fiolát- és a falhoz csapta. Ekkor Hermione szó nélkül felállt és kisétált az ajtón.