Gondolatok

Hermione felkapta az ajtó elé ledobott láthatatlanná tévő köpenyt, amiben idáig jött, hogy ne kelljen elviselnie a rá irányuló hol utálatos, hol kíváncsi pillantásokat. Gyorsan magára terítette és futva elindult a park felé. Most valahogy nem tudott volna senkivel sem beszélni. Félt, hogy még feldúltságában valakinek elmondja az előbb történteket vagy csak egyszerűen a sírástól, nem tud majd megszólalni. Minden esetre a friss levegő biztosan jót fog tenni, hiszen már több mint egy napja nem járt kint. Most már nem azért sírt, mert szomorú volt, hanem mert haragudott magára. Hogy lehetett ilyen ostoba, hogy a saját tanárának azt mondta, hogy „szeretlek”?! Az egy dolog, hogy letegezte, de egyben szerelmet is vallott neki! Tulajdonképpen mióta szereti őt? És miért nem jött rá erre előbb?! Miért pont akkor kellett kitörnie belőle?! Ahogy ezen töprengett meglátta az önfeledten hógolyózó Fredet és Georgot. Integetni akart nekik, de rájött, hogy ők most nem látják.. Milyen jó nekik! A legnagyobb problémájuk az, hogy kit vicceljenek meg legközelebb. Ekkor feltűnt Harry és Ron. Hermione arra gondolt, majd biztosan kérdezgetni fogják őt, hogy mi történt Pitonnál. Sürgősen ki kell találnia valami hazugságot.

-Sziasztok! –egy hang hallatszott valahonnan a lány háta mögül. Ginny hangja volt az. Hermione megpördült tengelye körül, hogy ki tudjon térni a lány útjából, de… bumm… Túl késő volt. Ginny egyenesen Hermionénak rohant, mire a lány elesett és lehullott róla a köpeny. Ginny érdeklődve nézett rá.

-Hát te? Nem Pitonnál kéne lenned? –kérdezte.

-Öhm…De, csak már végeztünk. Onnan jövök. Csak egy kicsit szerettem volna levegőzni… És ti? Hogyhogy itt?

-Megbeszéltük Fredékkel, hogy lejövünk még este is egyet hó csatázni… De, ez nem érdekes. Mit mondott? Mármint Piton?

-Hát… Csak azt, amit tőle megszoktunk… Hogy hallotta, amit a Nagyteremben mondtam, de e miatt semmiben nem élvezek előnyt, satöbbi… -Hermione igazat mondott, csak a történet végét hagyta ki, azt a részét, amikor szerelmet vallott Pitonnak...

-Gyere! Pitonra meg ne is figyelj! Ma egy jó szórakozunk, holnapra el is felejted! –mondta Ginny, azzal a fiúkhoz rohant. Igen, Hermion csak erre vágyott. Felejteni. Hóna alá gyűrte a köpenyt és Ginny után futott.

***

Piton még mindig az íróasztala mögött ült és a térdét nézte. Gondolatok százai kavarogtak a fejében, úgy érezte, hogy az mindjárt szétrobban. Egyszerűen nem hitte el, nem akarta elhinni, amit Hermione mondott. Még hogy szereti őt! Azt sem tudja, hogy mi az… Hiszen még gyerek. Össze vissza tizenhét éves. De mégis… ha a közelében volt, valami különös érzés fogta el... egyszer már érzett ilyet… de nem! Az lehetetlen. Sürgősen friss levegőre volt szüksége. Felkapta a köpenyét és elindult a park felé…