A karácsony lényege

Piton –talán a félelemtől, talán a hidegtől- nem tudta hogyan, de Hermionével együtt a Roxfort parkjában találta magát. A lány mozdulatlanul feküdt a havon, ő pedig mellette térdelt. Föléjük négy vörös és egy fekete fej hajolt.

-Ugye jól van? –hallott egy vékonyka hangot a háta mögül.

Hátrafordult. A Weasley lány szólt hozzá. Hangja és tekintete elárulta érzéseit; rettenetesen aggódott a barátnőjéért. A többiek is valahogy így éreztek. Piton mégsem szólt egy szót sem. Ölébe vette Hermionét és a kastély felé indult, nem törődve sem a hideg víz áztatta ruháival, sem az ezzel járó kellemetlen csípő érzéssel. A lánnyal egyenesen a gyengélkedőre rohant. Már nyitotta volna az ajtót, de ekkor megakadt a szeme az ajtóra tűzött papíron, mely szerint Madame Pomfrey a karácsonyt otthon tölti. Pitonnak rémlett, hogy Dumbledore valami olyasmit mondott, hogy a javasasszonynak unokája született és a karácsonyi szünidőben meg szeretné látogatni a családját. De mégis, mit tegyen Hermionével? Egy hirtelen ötlettől vezérelve a pincebeli lakhelye felé vette az irányt. Majd ott kikever a lánynak valami főzetet, amitől felmelegszik. Mert ahogy azt a tó partján már észrevette, hál’ Istennek Hermione még lélegzett. A legnagyobb veszély, ami fenyegette az a kihűlés volt. Piton szerencséjére útközben nem futott össze egyetlen diákkal sem, hiszen aki nem ment haza az ünnepekre, az is régen a klubhelyiségébe vonult a hideg elől. Jellemző, hogy Potternek vannak csak ilyen hülye ötletei, mint a éjszakai hócsatázás. Ez az idióta Granger meg nemhogy a lába elé nézett volna. A tanár a lányra nézett. Most kifejezetten szépnek látta, még elfehéredett ajka és vizes haja ellenére is. Egy ilyen helyes lány, hogy tud beleszeretni az iskola rémébe? Belé, Perselus Pitonba… Akit mindenki utál. Aki… aki egy tanár! Grangertől felelőtlen dolog volt, hogy szemet vetett rá! Ő egy tanár! Mégis, hogy képzelhetett ilyet ez az ostoba lány! Ingerültségében Piton akkora lendülettel rúgta be szobájának ajtaját (hiszen mind két keze tele volt… Hermionével…), hogy az majdnem kiesett a helyéről. Hermionét egy meleg takaróval (a ruháihoz nem mert nyúlni)bebugyolálva a kanapéra tette, ő maga pedig elővett egy üstöt és néhány alapanyagot, majd belekezdett a bájital elkészítésébe.

***

Hermione kezdett magához térni, de szemét nem nyitotta ki, még csak meg sem moccant. Először nem tudta,  mi történt, csak azt, hogy nagyon fázik. Aztán kezdtek eszébe jutni a dolgok. Ron mögötte fut…  valamit kiabál… nem hallja, hogy mit… aztán… valami hideget és nedveset érez… beleesett…a tóba… nem tud megmozdulni… folyamatosan merül a tó feneke felé… aztán meglát valamit… valami feketét…  elvesztette az eszméletét. Lassan kinyitotta a szemét, de még mindig nem mozdult. Fahéj illatot érzett. Körülnézett a szobában. A falak mellett polcok sorakoztak, amik tele voltak üvegcsékkel. Tartalmuk mivoltát Hermione nem szerette volna megtudni, a nélkül is elég gusztustalannak tetszettek. Egyből tudta,  hol van; Piton szobájában. Ahogy magához tért a hideg, vizes ruhái szörnyen csípni kezdték a bőrét, bár fájdalmát egy hatalmas vastag pokróc valamelyest enyhítette. Nagy nehezen ülő helyzetbe tornászta magát, s megpillantotta a bájitaltanárt, aki éppen egy üst fölött tevékenykedett. (Most már tudta, hogy honnan jön a fahéj illat.) Először Piton nem vette észre Hermionét, de mikor fejét felemelte, hogy még egy marék fahéjat az üstbe szórjon, megpillantotta a lány.

-Á, Granger! –mondta egy leheletnyi megkönnyebbüléssel a hangjában, ami után gyorsan a szokásos modorára váltott.

-Örülök, hogy végül is túlélte az éjszakai fürdőzést –folytatta fel sem nézve az üstből. Hermione észrevette,  a tanár csurom vizes. Hát ő volt. Ő ugrott utána, mikor a tóba esett.

-Köszönöm! –mondta hirtelen Pitonnak.

A férfinek nem sűrűn köszönhettek meg semmit, mivel a szó hallatára teljesen ledermedt, az üstből viszont még mindig nem nézett fel. Makacsul bámulta a főzetben úszkáló füveket.

-Megmentette az életemet! –suttogta jól hallhatóan a lány. Piton erre válaszul egy adago mert az üstből a kezében lévő bögrébe, és a lány orra alá dugta.

-Igya meg! –mondta azzal vissza sétált az asztal mögé és tovább kevergette az üst tartalmát, amire természetesen már nem volt szükség, hiszen már elkészült.

Hermione beleszagolt a főzetbe. Nagyon jó illata volt! Először csak egy picit kortyolt belőle, majd egyre nagyobbakat. Azt vette észre, hogy minél többet iszik, annál jobban felmelegszik. Mire a bögre teljesen kiürült már egyáltalán nem fázott. A tónál történt eseményekre csak vizes ruhái emlékeztették. Hermione újból körbenézett a szobában. Eszébe jutott az a jelenet, mikor utoljára itt járt. Bevallotta a saját bájitaltantanárának, hogy szereti. Most pedig pár órával később ugyan ott nyugodtan ücsörög. Gyorsan felpattant, ledobta magáról a plédet, majd a kijárat felé indult.

-Én...Köszönök mindent! –mondta inkább a cipőjének, mint a professzornak.

-Csak így elmenne? –kérdezte Piton, majd tett egy lépést a lány felé.

Hermione ezt szintén egy felé tett lépéssel viszonozta. A tanár elővette a pálcáját és a lányra szegezte. Hermione arcából hirtelen az összes vér kifutott. Vajon mit fog tenni a professzor? Esetleg megkínozza, mert ennyi fejfájást okozott neki, vagy talán egyből meg is öli? Piton elmormolt egy varázsigét (közben még egy lépést tett a lány felé). Pálcájából meleg tört elő, amit Hermionéra irányított. Pár perc múlva a lány tetőtől talpig száraz volt. Ekkor a tanár eltette a pálcáját ,és a lányra nézett.

-Önnel mi lesz? –kérdezte Hermione immár Pitontól.

-Mi lenne? Nem történt semmi. Én kimentettem a tóból…-mondta, s itt Hermione szemébe nézett. A lány megborzongott a férfi pillantásától. Annyi szomorúságot látott benne.

-Ön túlélte, Granger –folytatta szokásos modorában,s hirtelen elkapta tekintetét a lányról. Valószínűleg megérezte, hogy a lány megsajnálta. Ezt nem akarta.

-És különben is! Senkit sem érdekel, hogy mi van velem! –mondta már emeltebb hangnemben.

-Engem érdekel! –súgta Hermione. -Hiszen karácsony van.

-Mindig is utáltam a karácsonyt! –morogta és hátat fordított a lánynak, nehogy megint a szemébe kelljen néznie. Ezért nem vette észre, hogy Hermione tett felé néhány tétova lépést.

-A karácsony olyanoknak való, akik még hisznek a szeretetben és az efféle érzelmes dolgokban! –folytatta Piton. Hermione megérintette hőn szeretett professzora vállát.

-Mert a professzor…nem hisz benne? –Piton soha nem hallott még senkit, aki ilyen szeretettel beszélt volna vele. Megfordult és újra a lány szemébe nézett. Most már száz halálfaló sem tudta volna megakadályozni abban, hogy a lányt nézze. Elmerült azokban a nagy, szeretettel teli szemekben ,és újra tett egy lépést felé. Csak tíz centi választotta el őket egymástól. Nyolc…Öt…Kettő…Piton tekintete semmilyen érzelmet nem árult el, látszott, hogy hatalmas erőfeszítésébe telik magában tartania. Hermioe nem bírta tovább. Könnyei folyni kezdtek. Fejét a  férfi vállára hajtotta, érezte a fűszeres illatát. Meglepetésére Piton átölelte. Egyikük sem tudta, hogy meddig ácsoroghattak így. Talán pár percig, fél óráig, vagy több óráig…

-Ideje menned -váltott át Piton a tegezésre. -Mielőtt még olyat tennénk, amit mind a ketten megbánhatunk…

Hermione a férfira nézett könnyes szemmel, majd szó nélkül kisétált az ajtón…