Karácsony

 Hermione az ágyában feküdt. Szeme csukva volt, mosolygott. Az előző este képei játszódtak le a fejében egymás után újra és újra… A mellette levő ágyon alvó Ginny egyenletes szuszogása megnyugtatta. Tudta, hogy ha a lány alszik, semmi sem ébresztheti fel, így azt sem hallhatta, mikor ő megérkezett. Hermione újra gondolataiba merült. Most elhagyta szeretett múltbéli képeit és a jövőbeliekre koncentrált. Arca megvonaglott. Halk nyögés hagyta el száját, fejét a párnájába fúrta. Nem bírta elviselni az új képeket. Lélegzése felgyorsult, zaklatottá vált. Görcsösen markolta az ágy szélét. A reménytelenség mellkasában egyre csak növekedett, majd szétfeszítette a lány bordáit. Szíve egyre hevesebben vert. Szemei könnyekkel teltek meg. Hogy megnyugtassa magát halkan egy altatódalt kezdett dúdolni, amit kiskorában édesanyja énekelt neki. Sikerült elaludnia…

 -Hermione! Hermione! Ébredj! Karácsony van! Ébredj, nyissuk ki az ajándékokat! –Hermione álmosan felült az ágyában. Ginny éppen a csomagolópapírt tépte le az egyik ajándékáról. Igaza volt, a lány ágya mellett is egy nagyobb ajándékkupac tornyosult. Ő is leült mellé a földre, és mindegyiket szemügyre vette. Közben örült, hogy a karácsony elfeledtette Ginnyvel az előző estét. Bár az is megfordult a fejében, hogy csak nem akarja elrontani a reggel hangulatát, és később úgyis rá fog kérdezni. Először szülei ajándékát bontotta ki; tőlük egy meleg takarót kapott, amire kézzel a „Hermione” felirat volt hímezve. Folyton azt hiszik, a Roxfortban nincs fűtés. Harry csomagjában egy kentaurokról szóló könyv bújt meg, ami igen érdekesnek ígérkezett. Ron idén is csokikkal halmozta el. Mrs. Weasley a szokásos pulcsit küldte. Hagrid süteményt sütött, ami már a csomagolásában is ehetetlennek tűnt. Idén a szokásosnál eggyel több csomagot számolt meg. Az utolsó egy picike, ezüst papírba csomagolt ajándék volt. Fél szemmel Ginnyre sandított, aki új pulcsijában szörnyülködött, közben egy csokibékát fosztott meg a fejétől. Hermione nyugodtan visszatérhetett saját ajándékához. Izgatottan letépte a papírt. Egy összetekert pergamen búj elő belőle. Gyorsan széthajtotta. Egy kis üvegcse pottyant a kezébe, amiben áttetsző folyadék kavargott. Első sorban a levél érdekelte. Szíve hatalmasat dobbant, mikor elolvasta a feladó nevét.

-Ginny, nem zavarna, ha én egy kicsit magadra hagynálak? Csak…csak kíváncsi vagyok, hogy a fiúk megkapták-e az én ajándékaimat is –tudta, hogy nagyon rosszul hazudik, és ezt barátnője is észre vette. Ginny felvonta egyik szemöldökét, a levélre nézett, majd megértően bólintott.

-Elmondod? –kérdezte óvatosan.

-Nem tudom –suttogta Hermione. Örült, hogy Ginny nem erőlteti a dolgot. Gyorsan felvette meleg csizmáját, hálóingjére terítette roxfortos köpenyét, és kilépett a szobából. Szerencséjére a klubhelység még teljesen üres volt. Biztosan mindenki az ajándékait bontogatja a szobájában- gondolta. Nem szerette volna, ha valakivel összefutna így gyorsan átvágott a szobán. Óvatosan meglökte az ajtóként funkcionáló képkeretet. Válla felett hátranézve látta, ahogy a Kövér Dáma keretében szundikál, és minden egyes kilégzésnél a feje tetejéről lelógó sapka bojtja megemelkedik. Hermione a parkba igyekezett, ahol mostanában minidig megtalálta a nyugalmat, bár vele együtt a galibát is… Leült egy lefagyott padra, elővette a levelet és olvasni kezdte.

Kedves Hermione!

Levelemnek csak egyetlen célja van: hogy megköszönjek neked mindent. Mindent, amit az utóbbi héten adtál nekem. Figyelmet. Kedvességet. Reményt. A terved sikerült, azt hiszem ez volt életem legjobb karácsonya. De az éremnek mindig két oldala van. A sok jó mellett ott van az a leírhatatlan kín, ami ezek mellé jár. Ha kéri az ember, ha nem…

Hermione tökéletesen értette. Szíve elszorult. Mint ezen a héten oly sokszor, csöndes zokogásban tört ki.

Én sajnos nem tudom viszonozni a jót, de úgy vélem a rossz részéből te is kaptál bőven… Neked ez nem jár. Te jó ember vagy. Nem szeretném, hogy szenvedj, ezért én is megajándékozlak valamivel, ami talán segíthet mindkettőnknek. 

A lány arca felragyogott. Lelkét elárasztotta a remény érzésének melegsége.

Az üvegcse, amit a kezedben tartasz az úgynevezett Felejtés Vizét tartalmazza. Ha ezt megiszod, mindent el fogsz felejteni, ami közöttünk történt. Többet nem fogsz szenvedni miattam. Dumbledore engedelmével, a tegnapi vacsoránál jelenlevők töklevébe ma reggel ugyanebből a szérumból fog pár csepp kerülni. Ezenfelül mire te megkapod a levelet, én már megittam az én részemet. Arra kérlek, hogy miután elolvastad a levelet, égesd el! Így mindenkinek jobb lesz…

A Te Szerető Perselusod…Ökökké

Ui.: A Weasley fiú nagyon kedves gyerek. Szeret téged. Figyelj oda rá! A köpenyt pedig visszajuttatm Potternek.

A frissen szerzett remény jéggé fagyott, és szilánkokká tört.

-Ez lesz a legjobb… -A papír kihullott kezéből. Pálcáját a levélre irányította, elmotyogott egy varázsigét, és figyelte, ahogy szélei megfeketednek, majd az egészet szépen lassan felemészti a tűz…

***

A férfi egész éjjel virrasztott. Dolgozóasztala mögött ült. Körülötte fortyogó üstök. Egy kicsi, áttetsző folyadékot tartalmazó üvegcsével játszadozott. Komoran nézett maga elé a semmibe. Ajka néha meg-megrándult. Órák óta nem történt semmi. Azóta, hogy elküldte a csomagot a lánynak, a lánynak, akit mindennél jobban szeretett. Vidám nevetése fülében csengett. Ó, mikor hallotta utoljára nevetni?! Mikor?! Az még azelőtt volt. Erről is ő tehet. Mindenről! Megérdemli, hogy szenvedjen! Csak ez emlékekre nem méltó… Azok a selymes ajkak…

-Ááá! –Perselus Piton felpattant székéből. A kezében lévő üvegcsét a falhoz vágta, ami csilingelve ezer kis darabra tört. Kirántotta szobájának ajtaját, és a Nagyterem felé indult. Szokásához híven átrobogott a folyosókon. Egy ismerős hang állította meg. Négy alakot látott kijönni a Nagyteremből. Behúzódott egy páncél mögé.

-Harry, ugye játszunk az új varázslósakkommal?

-Ron, nem akarsz pihenni? Egész reggel sakkoztunk…

-Hermione?

-Viccelsz? Én soha nem szerettem azt a barbár játékot!

-A te hugicádat már meg sem kérdezed?

-Nem, Ginny. Veled nem fogok játszani.

-Félsz, hogy megint megverlek, mi?

-Nem… Csak szerencséd volt.

A kis csapat megtorpant. Egy kis fénylő dolog gurult el előttünk. Ron lehajolt, felvette.

-Ez meg mi?

-Azt hiszem az én zsebemből esett ki –Hermione kivette a fiú kezéből a kis üvegcsét.

-Nem tudom, hogy mi ez. Úgy látszik üres –azzal megcélozta a legközelebbi szemetest, de az üvegcse lepattant a széléről, és a földre hullva elgurult. A négy alak erre ügyet sem vetve folytatta útját a lépcsők felé vidáman csacsogva. Piton homlokát a hideg falnak támasztotta. Hát megitta... Többé nem fog emlékezni rá… Elfelejtette. Legalább már boldog… De ő nem fogja elfelejteni. Nem! Ő megőrzi az emlékeket. Élete legszebb emlékeit. Felemelte fejét. Túl nagy volt a veszélye annak, hogy szánalmas állapotában meglátja valaki, így pókerarcát felvéve elindult a nagyterem felé. Úgy fog tenni, mintha nem történt volna semmi. Erős lesz. Erősnek kell lennie. Hiszen addigra a többiek is megisszák a töklevüket, amibe belekeverte a Felejtés Vizét. De…Hirtelen megtorpant. Tekintete megakadt az üvegcsén, amit Hermione az előbb oly nagy igyekezettel eldobott. Hitetlenkedve felvette a földről. Csak remélte, hogy senki sem látja, hiszen a kifejezést, ami arcára kiült óráin nem sokat látni. Ujjai között forgatta az apró tárgyat.

-Várni foglak… -suttogta, s zsebre tette a kis üvegcsét, ami teli volt a Felejtés Vizével…