Különös érzés arra ébredni, hogy jó felébredni. Merőben új élmény. Nem sűrűn fordult elő, hogy a valóság szebbnek tűnt az álomnál. kívánatosabbnak az alvásnál. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincs tele a gatyó. Nagyon is tele van. Az irodalmi színpados előadások előtt van egy jól bevált trükköm - elképzelem, hogy mi minden történhetne velem a színpadon (bepisliek, elájulok, odahányok, nevetőgörcsöt kapok és társai), ezek persze sosem következnek be, mert akkor már nem érnének váratlanul, és az egésznek nem lenne semmi értelme. Csak remélem, nagyon remélem, hogy ezúttal sem valamiféle hatodik érzékről vagy női megérzésről van szó. Talán a boldogsággal is úgy van ez, mint a rossz dolgokkal, hogy csak meglepetésszerűen van értelmük, akkor és úgy, amikor és ahogy nem számítunk rá. Aztán meg ott van az egyszer lent - egyszer fent szabálya. Az nem lehet, hogy mindig pofára kelljen esnem! Gondolkozom mikor is volt utoljára az a bizonyos "fent", már úgy ebből a szempontból. Azt hiszem, úgy általános hetedik-nyolcadikban, az meg már -akárhogy is számolom- idestova öt-hat éve történt. Reménykedhetem hát a "fent"-ben? Különben...mi a küéönbség a pesszimizmus és az elővigyázatosság között?