ilyen ez a ...
Hősiesen, levetve a szentimentalizmus kétszínű (lila és kék - természetesen) álarcát bevallom, régen tartottam tőle, hogy mi lesz velem, ha majd minden jó lesz. Hogy a túróba lehet boldogan írni? Meg kell tanulni. Napok óta kínlódom, úgy gyötör az írástalanság. Mert írni kell, írni létszükséglet. Ez van. Néha összekapartam egy-egy mondatot a naplómba, vagy nekiülltem gépen folytatni valamelyik megkezdett novellácskámat, de sehogy nem akart megszületni semmi. Meg kell találnom azt a hangot, ami nem melankólikus és élvezhető, humoros, mégis megkapó. Ez még most sincs meg teljes egészében, de ne tessék izgulni, mert már dolgozom az ügyön. Viszont sikerült összehoznom egy kis egyperces-szerűséget, aminek hihetetlenül örülök, szóval határ innentől a csillagos ég. :) Ímhol!
MEGÁLLÓ
Buszmegálló. A padon két férfi ül. Az egyik ballonkabátban, kalapban, vastag szivarral a szájában, mellette aktatáskás férfi öltönyben, oldalra zselézett frizurával. Előttük fiatal lány áll piros ruhában, frissen szárított, kontyba fogott hajjal.
- Mennyi? – kérdezi a ballonkabátos férfi a szivarja mögül.
Az öltönyös az órájára néz. – Fél múlt.
- Mennyivel?
- Öttel.
A ballonkabátos hümmögve tudomásul veszi.
A fiatal lány felkapja a fejét, riadtan órájára néz. Végigsimít szoknyája fodrain, megigazítja a haját. Újra órájára néz, majd a két férfire, aztán eltekint jobbra és balra is, az út túloldalára. Sárga vászoncipőbe bújtatott lába türelmetlenül jár, toporog, az ujját tépkedi, száját harapdálja. Végül leül a járda szélére.
- Micsoda mocsok van ebben a városban – mondja az öltönyös.
A lány felpattan, kétségbeesetten vizsgálgatja a járdával érintkezett felét. Elszörnyedve veszi észre a fenekére ragadt rágógumit. Kapargatja, tépkedi, de az makacsul megkapaszkodott a ruha anyagában.
- Esni fog – jegyzi meg az öltönyös, miközben egykedvűen figyeli a lány vívódását.
A lány halkan felsikkant. Vállán lógó táskájához kap - alig nagyobb, mint egy zsemle -, tudomásul veszi, hogy még ha gondolt is volna az időjárási viszontagságokra, táskájában akkor sem fért volna el egy esernyő. Arcát tenyerébe temeti, mutatóujjaival halántékát masszírozza.
- Nem hiszem – válaszolja a ballonkabátos.
A lány felsóhajt, fel-alá járkál a buszmegállóban, miközben a tömeget fürkészi.
- A tévé azt mondta, akár jég is eshet – folytatja az öltönyös. Manikűrözött ujjával az égre bök.
- Valóban, egész szürkék azok a felhők.
A lány arca elfehéredik, elkékül, majd belilul. Folytatja elkeseredett küzdelmét a rágógumival.
- Mennyi? – kérdezi a ballonkabátos. Szivarját elnyomja a padon, és a csatornába hajítja.
- Negyven – válaszolja az öltönyös.
- Pont?
- Negyvenkettő.
A lány elsírja magát. Zsebkendőt vesz elő, óvatosan felitatja könnyeit.
- Micsoda hőség volt ma – mondja az öltönyös.
- Nem sült meg abban az öltönyben? – kérdezi a ballonkabátos.
- De, még az ingemet is átizzadtam.
A lány észrevétlenül felemeli a kezét, megszagolja hónalját. Táskájából parfümös üvegcsét vesz elő, befújja magát.
- Micsoda illatfelhő – jegyzi meg a ballonkabátos halkan.
A lány elpirul, két kezével legyezi magát.
- Jól esik ez a szellő – mondja az öltönyös.
- Milyen szellőről beszél? Ez már valóságos szélvihar.
Valóban. A szél feltámad, a lány haját tépi, kócolja, hiába igazgatja, tűri a füle mögé, veszett ügy.
- Nézze, már csöpög is.
A lány riadtan az égre néz, behúzódik egy fa alá. Fúj a szél, zuhog az eső. Kimossa a lány hajából a szabályos csigákat, elkeni a szemfestékét, átáztatja vékony ruháját, csak a rágógumi kapaszkodik makacsul a ruhájába.
Az öltönyös esernyőt húz fel, a ballonkabátos nem foglalkozik az esővel.
- Mennyi? – kérdezi a ballonkabátos.
- Ötven.
- Pont?
- Pont.
A didergő lány a fa alatt újult erővel zokogni kezd, sikít, leveszi átázott cipőjét, a földhöz vágja, öklével a fa törzsét püföli, kezén felreped a bőr, könnyét törli, arcára kenődik a ökléről a vér. A földre veti magát, a nedves füvet tépi, a sarat rugdossa.
- Ennek meg mi baja? – kérdezi az öltönyös.
Fiatal fiú jelenik meg. Haja, inge elázott, kezében egy csokor megviselt rózsát tart. A lány észreveszi, feláll, lesöpri szoknyájáról a sarat és a vizet, bátortalanul int a fiúnak. A fiú arca felragyog, a lányhoz lép és szégyellősen átadja a csokrot. A lány elpirul, lesüti a tekintetét és elrebeg egy köszönömöt.
- Szerelmes – válaszolja a ballonkabátos.
- Milyen csinos vagy! – mondja a fiú a lánynak, és a két alak eltűnik a májusi zivatarban.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
!!!és tényleg!!! =D Mikor a hang diktál, volt, hogy egy huzamban 20 oldalt is lepötyögtem már. Mikor én ülök neki, hogy na, most írni kell, mert már rég nem írtam... megírok úgy fél oldalt, aztán mégis törlöm, mert hát... ez így nem az igazi. =/
És várom a személyes beszédet, nekem is lesz mit "mondanom". =)