Nem vagyok sem kritika-, sem Disney feldolgozás párti, de amiről írni kell, arról írni kell. :) Ó, igen, szokás az ilyet: vigyázat, spoiler veszély! ;)

A történet. A forgatókönyvírók (Paul Dini, Linda Woolverton) úgy döntöttek, hogy túllépnek a hollywoodi giccsvilágon és a fekete-fehér történeteken, és egy egészen új síkba helyezik a mesék világát. A Demóna nem a szerelemről vagy a hősisségről szól, sokkal inkább az emberi érzelmek és tettek sokszínűségéről, a barátságról, a megbocsájtásról és az újrakezdésről. Az újraértelmezett történet belátást enged a karakterek személyisége mögé, választ ad a miértekre. Megismerhetjük Demóna (Angelina Jolie) gyerekkorár, amit egy varázslatos világban töltött. Ahogy mindig az emberek ezúttal is el akarják pusztítani, a hatalmuk alá akarják vonni, ami számukra ismeretlen, így a békés erdei birodalmat is. Egy nap Demóna találkozik egy korabeli embergyerekkel, akivel barátsáot köt, majd ahogy telik az idő, egymásba szeretnek. Lipótot (Sharlto Copley) a becsvágya mégis inkább az emberek világához húzza, és magára hagyja Demónát. A király további kísérleteket tesz a lány hazájának leigázására, végül annak ajánlja fel a halála utűn üressé váló trónt, aki megöli Demónát. Bár Lipót képtelen megölni egykori szerelmét, ahhoz mégsem szívbaos, hogy trökkel és egy kis varázslattal lenyiszálja Demóna szárnyait, és elvigye a királynak. A hölgyeknek (főként a szívszakadt szingliknek) nem nehéz elképzelniük, hogy mi következett ezután, de azt hiszem az együttérző uraknak sem. Bosszú, bizony. Mégis mekkora büntetés, hogy Lipót (másik nőtől született) lányát örök álomra kárhoztatja 16 szép és boldog év után? A tömeg szerint: semekkora! A tömeg vért és Lipót fejét kívánná, de ez nem az a film. A három tündér elrejti Aurórát (Elle Fanning) egy erdei kunyhóban a csúnya rokkák és a "gonosz" elől. Demóna újdonsült szárnypótlékával, Hollóval (Sam Riley) követi nyomon Auróra nagylánnyá cseperedését, és itt jön a csavar, megkedveli a lányt. Kellemetlen. Mindent elkövet, hogy jóvátegye a bosszúból elkövetett átokszórást, de nem segít sem a visszavonás, sem az óvatosság, sem a Jonas Brothersre hajazó Philip herceg (Brenton Thwaites) csókja sem. Akkor következik a következő fejetfogó-homlokracsapó fordulat, Demóna érző szíve menti meg a lányt. Eközben Lipótot őrületbe kergeti a mániája, miszerint Demóna a vérét akarja - nem, nem akarja. Bár véletlen megesik. (A tömeg őrjöng!) Így Auróra lesz a királynő, és végre béke honolhat a két ország között. Happy end, mégsem az, amit vártunk.

A gonosz. Végre egy film, ami nem egy fekete-fehér mesevilágot mutat be! Bár az "anyasztori" a jó és a gonosz harcát mutatja be, a Demóna elzárkózik attól, hogy egy határozott vonalat húzzon a két oldal között. Demóna sorsának megvilágításával megérthetjük a karakterek jellemeit, és azt hogy nem minden az, aminek látszik. A film az emberi önzést és nagyravágyást veszélyesebbnek és feloldhatatlanabbnak tartja, mint a megörhetetlen átkot. Ej-ej, megont kiderült, hogy az emberek nem jó arcok. Persze szó esik megbocsájtásról, és a jó útra való visszatalálásról is. 

Angelina Jolie. Soha nem voltam egy nagy Angelina Jolie rajongó. A Tolvajtempón és a Tomb Raideren kívül -szégyen ide, szégyen oda- nem is tudok más filmjéről. Azt hiszem azzal száguldott be a köztudatba, hogy Hollywood álompárjának női fele lett. Bevallom nem kevés előítélettel ültem be a moziba, de csalódnom kellett. Kellemesen. Angelina Jolie tényleg fantasztikusan játszotta mind az átvert, megcsalt, bosszúra éhes gonoszt, mind a még jó úton járó vagy éppen visszatért tündért. Extra infó: a kis Aurórát Jolie lánya játszotta, aki valószínűleg az egyetlen kislány volt, aki félelem nélkül Demóna karjaiba tudott ugrani. 

Disney Csipkerószika. Meglepő, hogy pont én mondom ezt, de nekem a Demóna sokkal jobban tetszett, mint az eredeti Disney-mese. Ebben az is benne lehet, hogy soha nem szerettem a rajzfilmet, mert borzasztóan félelmetes volt a rikácsoló Demóna, és az óriási sárkány, nem beszélve a nyomasztó sötét árnyalatoktól, amik még a békés erdei lakba is benyomultak. Esküszöm, még a zenéjétől is felállt a hátamon a szőr. Arra persze egy egynáhány éves kislány még nem jön rá, hogy az élet nem mindig olyan egyszerű, hogy a dalolászó lányka éppen egy herceg karjába táncikál. (Kivéve, amikor igen. :D) A meselények ellenére is sokkal életszagúbb volt a Demóna. És énekelni sem énekeltek benne. :D

Tudom, hogy a film nem mostanában jelent meg a mozikban, ezt a bejegyzést még régebben elkezdtem írni, de csak ma sikerült befejeznem. Szóval: imádtam a filmet! Nagyon jó volt! :)