Megtörtént az első nap tanuláskontroll. Egen érdekes volt! Mondjuk sok dolog már ismerős volt az agykontrollról, igaz ez abszolúte abból jön. Sokat tanultam. Arról hogyan tanuljak. És hogyan nem ajánlaos. És hogy hogyan éljek. És hogy hogyan ne. Vagyis egyre jobban és jobban vagyok. Minden szempontból. Jut eszembe, a házimat is meg kell írnom. Mert van bíz az is! :) Ami nem gond, sőt! Még a tanulhatnék is megszállt. Bár erre a jó szokásra, vagyis a tanulásfüggőségre drága jó iskolám is rászoktatott. Meg a kishitűségre. Jó ég! 4,5 lett az átlagom! Hogy a fenébe lennék rossz tanuló! Ki kérem magamnak, én egász évben derekasan küzdöttem, és megérdemlem a jegyeimet, és igenis van sütnivalóm! Nya. Az a gond, hogy azt verték a fejembe, hogy nem vagyok jó semmire, semmiben, és a 4,5 az nem elég. A nagy baj, hogy én meg el is hittem magamról, hogy buta vagyok. Pedig nem vagyok az! És ezt senki ne higgye el magáról! Igen, a 4,5 kevés. Mert tudom, hogy lesz jobb! És fel fognak venni az egyetemre! 
Ugorjunk, mert felhergeltem magam. Amit nem lenne szabad. Elég ha én tudom, hogy mire vagyok képes, és nem vagyok hajlandó alább adni. Az elképzeléseimből sem. Semmiből. 
Szóóóval! :) A tanfolyam után a Szabadsághídon pizzáztunk apával. Ami nagyon vicces volt, mert mindenki megbámult minket. De Pestben az a jó, hogy voltaképpen nem izgat, mert itt senki sem normális, és mindenki más, és ezt mindenki elfogadja. Részben várom, hogy itt tanulhassak. Mert szeretek Pesten lenni. Ehhez nagyban hozzájárultak a nyugatos költőink, mint mondjuk szívem csücske, Kosztlányi. :)
De! Nagyon szeretek anyával lakni. Ez így hülyén hangzik. "Anyuci pici lánya." Nem! Én szeretem anyát! Mert ő a barátnőm is. Szóval ez van. :)