Szeretném, ha ez a vers, mint intő példa állna itt, az irodalom szent és sérthetetlen mivoltát hangsúlyozva. A legnagyobb a tollából. Kosztolányi úrtól.

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Remélem mindenki összeolvasta az első betűket. :D És ezek után is azt vallom, hogy az irodalom szent és sérthetetlen! :D Amúgy zyebkendőtengerben ülök, és mindenféle gyógyszerrel, varázsszerrel, ráolvasással és bájitallal próbálom kidugaszajtani az orromat. Éljen az őszi vírusáaradat. Még a fogalmazókám is tönkrement...
Ú, és köszönöm Biának, hogy felhívta a versre a figyelmemet. ;)