balett
Már rég el szerettem volna dicsekedni a világmegváltó ötletemmel,most van is rá pont egy bejegyzésnyi időm. Pár éve rámjött a balettláz, amit csak plátói vágyódásként éltem meg -itt, Veszprém csöndes kis szívében-, de mióta Pesten töltöm az időm nagy részét, tudom, hogy semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy 21 évesen, merev testszerkezettel balett órákat vegyek. Egészen véletlenül találtam rá a hirdetésre, ami egyenesen nekem szólt: "Azt hiszed, túl öreg vagy hozzá? Hogy nem vagy elég hajlékony? Felnőtt balett!"
Bár a balett órák ára kicsit borsosabb mint a tavalyi társastáncé (aminek a folytatása természetesen megfontolandó! :)), így is kihagyhatatlannak érzem. Hála a mi kedves YouTube-unknak még fel is készülhetek az édes kínzásokra. ITT és ITT a szőke lyányzó segít nyújtani és néhány mozdulatot elsajátítani.
Szívkórház
Egy rossz álom; látni, hogy az embetrek hülyék (vagy tutira valamilyen komlexusuk van); nevetni a félelmeken; komolyságot nem ismerni; valami egészen hasonló történhetett, doktor úr. De lehet, hogy ez a végstádium.
***
Szívkórház
A 119-es kórterem műanyagtáblájára egy közönséges házilégy szállt. Fürge léptekkel körbejárta az egyes majd a kilences számjegyet, aztán megrezegtette olajosan fénylő hátulsó pár szárnyát. Ennek a mozdulatnak a szomszédos nővérkepulton korzózó nőstény légy képtelen volt ellenállni, átreppent a megsárgult ajtólapra. A hím azonnal észrevette jövendőbeli petéinek potenciális anyajelöltjét. Fülledt szárnyrebegtetés és potrohriszálás következett. A két légy végül a réz kilincsre szállva érte el a párzási rituálé utolsó mozzanatát, ám abban a pillanatban egy határozott férfikéz véget vetett a meghitt pillanatnak.
Schmuck doktor nyitott be a 119-es kórterem ajtaján, mögötte hordágyon egy fiatal lány érkezett. Fekete haja szétterült a klórfehér kórházi párnán. Kék szivárványhártyával és vérerekkel keretezett írisze borsónyira zsugorodva meredt a semmibe. A doktor néhány szót körmölt egy mappába.
- Szép Éva. Sok folyadék, pihenés, ágynyugalom – mondta a nővérnek.
- Doktor úr, mi a diagnózis? – Az ablak alatti ágyon egy őszülő halántékú férfi ült. Zöld pizsamát és köntöst viselt.
- Kiskunfalvi, maga mit keres itt? Megmondtam, hogy ezen az osztályon nem ismerkedünk. A szülészeten sem – tette hozzá nyomatékosan Schmuck doktor.
- Ismerkedni, doktor úr? Miket gondol rólam? Hiszen ismeri a kórképemet. Csak beszélgetni jöttem, az olyan nagy bűn?
- Figyelem magát, Kiskunfalvi – a doktor szigorú pillantást küldött szemüvege mögül a férfira, majd sarkon fordult, és távozott a nővérrel és az ápolóval a nyomában.
- Ne foglalkozzon vele, József! Megzápult az agya a dilisek között. – Kiskunfalvival szemben egy nő ült törökülésben az ágyán. A korát nehéz lett volna megmondani, tipikus vénlánynak tűnt. Lehetett koravén harmincas vagy infantilis negyvenes. Szőke hajában pink csavarók ültek, virágos pizsamát és vastag lila zoknit viselt. Éjjeliszekrényén fonalakkal teli kosarat tartott, az unalmas órákban macskáinak kötött pulóvert.
- Kikérem magunknak! – vágta rá Kiskunfalvi. – Az elmeosztály a másik épületben van. Mondja csak – fordult az újonnan érkezett jövevény felé -, miért hozták be? Éva, ugye, így hívják?
A lány lassan a férfi felé fordította könnyes szemgolyógát. Szája megremegett.
- Nyugodtan elmondhatja, nekünk itt mind problémánk van – folytatta Kiskunfalvi. – Képzelje, engem az összes szerelmem elhagyott. Mind. Kati, Piri, Mari, Gizi, Tercsi, na meg a kis Marcella! Hogy szerettem én azt a lányt! Kár, hogy nem volt kölcsönös. Aztán ott volt még Ilona is, ó, Ilona, a csillagokat is lehoztam volna érte. Erzsi tüzes nőcske volt. Igaz, nem velem. Tudja, egyik sem szeretett. A legutolsót Hortenziának hívták. Egyetlen megvető pillantással szakított velem. Azt hiszem, tehetsége volt a szakításhoz. Utána kerültem ide.
- Engem az apám hagyott el – jegyezte meg a nő a kötése fölött.
- Annuska már hónapok óta bent van – fűzte hozzá Kiskunfalvi.
- Képtelen vagyok kapcsolatot kialakítani a férfiakkal – folytatta Annuska. – Nyolc éves voltam, amikor az apám lelépett egy nővel. Részeg volt, bejelentette, hogy elmegy, majd nyomatékul hozzávágott egy sörösüveget az ajtóhoz, aztán becsomagolt, és magunkra hagyott minket az anyámmal. Mondja, drágám, bízna ezek után a férfiakban? Nos, nekem nem sikerült. Nem lenne ez olyan nagy probléma, jól megvagyok én egyedül. Van kilenc macskám meg három papagájom. Nem szeretem a páros számokat. Lekötöm magam kertészkedéssel, főzéssel, kötni is szeretek. Csak van egy gyengém, ami engem mindig idejuttat. Nem tudok ellenállni a romantikus regényeknek. Miután elolvastam a Szerelmünk zálogát, a mentő hozott be. Én nem emlékszem semmire, de a szomszédok azt mondták, hogy rémes volt! Már jobban vagyok. A doktor úr elkobozta a regényeimet.
- Látja, itt senkinek sem egyszerű – csóválta a fejét Kiskunfalvi.
- És ő? – kérdezte elhaló hangon a lány fejével a negyedik ágy felé bökve.
A foltos ágynemű alól mindössze a lábfej lógott ki, a többi testrész a pokróc takarásában maradt.
- Ő? – suttogta fojtott hangon Kiskunfalvi. – Senki nem tud róla semmit. Még a nővérek sem. Ő még előttünk érkezett. Sok mindent hall az ember, de egyik történetet sem akarja igazán elhinni. Van ezekben minden, olyan, ami a maga fiatal fülecskéjének nem való. Nem szól semmit, egész nap a paplan alatt kuksol. Még nem látta senki. Az ételt is a takaró alatt adják be neki. Látja, vannak itt súlyos esetek, maga is elmondhatja a magáét.
A lány mély lélegzetet vett. Behunyta a szemét, vörös szemhéja alól aranyló könnycseppek törtek fel. – Szakítás – mondta.
- Tudtam! – vágta rá Kiskunfalvi. – Kicsoda? Maga vagy az úr? Esetleg hölgy?
A lány a párnába fúrta fejét, testét rázta a zokogás.
A 119-es kórterem ajtaja kivágódott. Egy zilált külsejű, kócos férfi lépett be. Vörös szeme őrült módjára forgott üregében. – Vicuska! –kiáltotta.
A lány felkapta fejecskéjét, tekintete riadt volt, mellkasához kapott, úgy suttogta kicserepesedett ajka: - Ádám.
- Vicuska, igazán te vagy az? – kérdezte a férfi, és térdre rogyott a korházi ágy tövében. – Azt mondták, hogy behoztak, de én nem akartam elhinni. Utánad jöttem, és te tényleg itt vagy. Ó, Vicuska, ne haragudj!
- Te se haragudj rám, Ádám! – mondta Vicuska, és karjait a férfi felé nyújtotta.
- Vicuska, most azonnal hazaviszlek, és minden olyan lesz mint régen. Rendben?
- Rendben.
A férfi – mint egy tollpihét- ölébe kapta a lányt, és szerelemtől ittasan elviharzott a kórteremből egyetlenével a karjai közt.
- Látja, Annuska – mondta Kiskunfalvi -, vannak még csodák.
virtuális nyálcsorgatás
Amíg az egynehány kedvenc felsőm forog a mosógépben, és őszintén remélem, hogy a jó program zászlaja...ikonja alatt, addig gondoltam, megmutatom, hogy mik azok a szépségességek, amiket mostanában szeretek elnézegetni a boltban. Igen, az áruk (vagy a feleslegességük miatt) csak nézegetni, bár engem ez is boldoggá tesz. :) Gyorsan megígérem, hogy azért majd jövök tartalmasabb bejegyzéssel is. :D Meg zene nélkül sem hagyom magunkat. ;)
Selymes, zsebes, púderes, bokasimogató naci - Zara
Valamiért idén a púderszínek és a szélben lengedezni képes anyagok nagyon megfogtak. A nyár elején már beszereztem az "extrém ruhadarabomat", egy mintás, kék szoknyát, szóval egy pillanatig sem bánkódhatok, azért mégis gyönyörű ez a nadrág!
Pasztell nackó - Zara
Hasonló vonalon maradva teljesen érrthető a vágyódás. :D
Ráncolt top a csinos napokra - Zara
Kapható fehérben, rózsaszínben és feketében. Erre anya azt szokta mondani, milyen jó, hogy lehet kapni! :D
Hamupipőke nyári topánja - Zara
Egészen hasonlót egy éve láttam a Springfielben, de valahogy nem akaródzott érte 14 ropogós ezer forint kimászni a pénztárcámból. :D Azóta szerencsére megtaláltam az Én Szandimat, ami egészen hasonló, és imádom. Csillogni nem csillog, de jól szolgál, amikor éppen nem töri fel a lábamat. :)
Első nekifutásra ennyi, nem szeretnék Cica Blogger lenni. (Rímelt! :D)
| 2014.07.11. 17:59, Rózabogár |
mese-mese mátka
Íme hosszú idő után egy új próbálkozás, döcög és sántít, szenvedős és senyvedős, de csak jó a szívemnek. A vizsgaidőszak utáni első fellángolásom. Folytatható lenne, de befejezettnek is tekinthető. Nőljön a possztszám!
A törpehölgy és a tölgyfa története
Volt egyszer egy törpehölgy, nagyon ronda és nagyon buta, mint a törpehölgyek általában. Persze akadt közöttük kivétel, de Polett nem tartozott közéjük. Nagy és cseresznyepiros volt az orra, széles a szája, kócos a haja, az ujjai tömpék, a combjai húsosak. A számtanhoz nem értett, azt sem tudta, mi fán terem. Meg tudta számolni a testvéreit, és legtöbbször azt is, hogy hány éves – egy kis segítséggel és a család hosszas tanácskozásával. Polettet azonban nem zavarta mindez, hiszen a törpék nem ismerték a tükröt, és különösebben nem is törekedtek nagy felfedezéseket tenni a tudományok területén, amíg megvolt a mindennapi betevőjük.
Egy nap Polettet a friss málna illata egészen a dombokon túlra csalogatta. Úgy gondolta, nem lesz belőle gond, ha egy kicsit messzebbre megy a szokásosnál, ha nagyon hunyorgott, még látta a házukat. Az idővel azonban nem számolt. Addig-addig húzta-halasztotta a hazamenetelt, míg végül a málnásban esteledett rá. Hiába mutatták az utat a csillagok, Polett a csillagösvény-olvasáshoz sem értett. Egy ideig töprengett, hogy mit tehetne, de mivel még soha nem történt vele ehhez hasonló, nem sikerült semmit kitalálnia. Hangos sírásba kezdett, de ez sem segített, nem tudni, vajon Polett várt-e egyáltalán megoldást a dologtól. Egyszer aztán a tölgyerdő felől halvány fényre lett figyelmes. Biztosan a nagypapa lámpása az – gondolta Polett, és elindult a fény irányába. De nem a nagypapa lámpása volt az. Az erdei tisztáson tündérek táncoltak az holdfényben, kis testük ezüstös derengésben ragyogott. Azelőtt Polett sosem látott tündéreket, csak nagypapa meséiből hallott róluk, tudta, hogy egészen apró a termetük, hogy szitakötő-szerű szárnyaikkal képesek repülni, és azt is tudta, hogy óvatosnak kell velük lenni, mert veszélyesek. Polett összes tudása nagyjából erre a pár dologra terjedt. Egy ideig csodálta a gyönyörű alakokat, végül úgy döntött, nem tűnnek olyan veszélyesnek, megszólítja őket, az is lehet, hogy valamelyikük meg tudja mutatni a hazavezető utat. Előjött rejtekéből, egy tölgyfa árnyékából, és heves hadonászással üdvözölte a tündéreket.
Demóna
Nem vagyok sem kritika-, sem Disney feldolgozás párti, de amiről írni kell, arról írni kell. :) Ó, igen, szokás az ilyet: vigyázat, spoiler veszély! ;)
A történet. A forgatókönyvírók (Paul Dini, Linda Woolverton) úgy döntöttek, hogy túllépnek a hollywoodi giccsvilágon és a fekete-fehér történeteken, és egy egészen új síkba helyezik a mesék világát. A Demóna nem a szerelemről vagy a hősisségről szól, sokkal inkább az emberi érzelmek és tettek sokszínűségéről, a barátságról, a megbocsájtásról és az újrakezdésről. Az újraértelmezett történet belátást enged a karakterek személyisége mögé, választ ad a miértekre. Megismerhetjük Demóna (Angelina Jolie) gyerekkorár, amit egy varázslatos világban töltött. Ahogy mindig az emberek ezúttal is el akarják pusztítani, a hatalmuk alá akarják vonni, ami számukra ismeretlen, így a békés erdei birodalmat is. Egy nap Demóna találkozik egy korabeli embergyerekkel, akivel barátsáot köt, majd ahogy telik az idő, egymásba szeretnek. Lipótot (Sharlto Copley) a becsvágya mégis inkább az emberek világához húzza, és magára hagyja Demónát. A király további kísérleteket tesz a lány hazájának leigázására, végül annak ajánlja fel a halála utűn üressé váló trónt, aki megöli Demónát. Bár Lipót képtelen megölni egykori szerelmét, ahhoz mégsem szívbaos, hogy trökkel és egy kis varázslattal lenyiszálja Demóna szárnyait, és elvigye a királynak. A hölgyeknek (főként a szívszakadt szingliknek) nem nehéz elképzelniük, hogy mi következett ezután, de azt hiszem az együttérző uraknak sem. Bosszú, bizony. Mégis mekkora büntetés, hogy Lipót (másik nőtől született) lányát örök álomra kárhoztatja 16 szép és boldog év után? A tömeg szerint: semekkora! A tömeg vért és Lipót fejét kívánná, de ez nem az a film. A három tündér elrejti Aurórát (Elle Fanning) egy erdei kunyhóban a csúnya rokkák és a "gonosz" elől. Demóna újdonsült szárnypótlékával, Hollóval (Sam Riley) követi nyomon Auróra nagylánnyá cseperedését, és itt jön a csavar, megkedveli a lányt. Kellemetlen. Mindent elkövet, hogy jóvátegye a bosszúból elkövetett átokszórást, de nem segít sem a visszavonás, sem az óvatosság, sem a Jonas Brothersre hajazó Philip herceg (Brenton Thwaites) csókja sem. Akkor következik a következő fejetfogó-homlokracsapó fordulat, Demóna érző szíve menti meg a lányt. Eközben Lipótot őrületbe kergeti a mániája, miszerint Demóna a vérét akarja - nem, nem akarja. Bár véletlen megesik. (A tömeg őrjöng!) Így Auróra lesz a királynő, és végre béke honolhat a két ország között. Happy end, mégsem az, amit vártunk.
A gonosz. Végre egy film, ami nem egy fekete-fehér mesevilágot mutat be! Bár az "anyasztori" a jó és a gonosz harcát mutatja be, a Demóna elzárkózik attól, hogy egy határozott vonalat húzzon a két oldal között. Demóna sorsának megvilágításával megérthetjük a karakterek jellemeit, és azt hogy nem minden az, aminek látszik. A film az emberi önzést és nagyravágyást veszélyesebbnek és feloldhatatlanabbnak tartja, mint a megörhetetlen átkot. Ej-ej, megont kiderült, hogy az emberek nem jó arcok. Persze szó esik megbocsájtásról, és a jó útra való visszatalálásról is.
Angelina Jolie. Soha nem voltam egy nagy Angelina Jolie rajongó. A Tolvajtempón és a Tomb Raideren kívül -szégyen ide, szégyen oda- nem is tudok más filmjéről. Azt hiszem azzal száguldott be a köztudatba, hogy Hollywood álompárjának női fele lett. Bevallom nem kevés előítélettel ültem be a moziba, de csalódnom kellett. Kellemesen. Angelina Jolie tényleg fantasztikusan játszotta mind az átvert, megcsalt, bosszúra éhes gonoszt, mind a még jó úton járó vagy éppen visszatért tündért. Extra infó: a kis Aurórát Jolie lánya játszotta, aki valószínűleg az egyetlen kislány volt, aki félelem nélkül Demóna karjaiba tudott ugrani.
Disney Csipkerószika. Meglepő, hogy pont én mondom ezt, de nekem a Demóna sokkal jobban tetszett, mint az eredeti Disney-mese. Ebben az is benne lehet, hogy soha nem szerettem a rajzfilmet, mert borzasztóan félelmetes volt a rikácsoló Demóna, és az óriási sárkány, nem beszélve a nyomasztó sötét árnyalatoktól, amik még a békés erdei lakba is benyomultak. Esküszöm, még a zenéjétől is felállt a hátamon a szőr. Arra persze egy egynáhány éves kislány még nem jön rá, hogy az élet nem mindig olyan egyszerű, hogy a dalolászó lányka éppen egy herceg karjába táncikál. (Kivéve, amikor igen. :D) A meselények ellenére is sokkal életszagúbb volt a Demóna. És énekelni sem énekeltek benne. :D
Tudom, hogy a film nem mostanában jelent meg a mozikban, ezt a bejegyzést még régebben elkezdtem írni, de csak ma sikerült befejeznem. Szóval: imádtam a filmet! Nagyon jó volt! :)
Farkasszem avagy a szóbelizés rejtelmei
Szóbelizni senki sem szeret. Igazából vizsgázni sem, de akkor már az írásbeli a kisebb rossz. Az adott helyzetben, jegyügyileg viszont nem biztos. Tapasztalatból mondom. Tegnap volt a második féléves első szóbelim. A nagy beszélgetések valahogy mindig a vizsgaidőszak végére keverednek. Rémesen ijesztő, ha az emeber a vizsgáztató tanárt szemtől szemben szembesíti a hiányosságaival. A problémák mégsem mindig az aktuális tanár irodájában csücsülve kezdődnek...
Az idő... Hiába néztem meg legalább kétszer Neptunon a vizsga időpontját, mégis sikerült egy órával előbb beérnem az egyetemre azon töprengve, hol vannak a többiek. És a tanár.
A hely... Miután megbizonyosodtam róla, hogy a vizsga nem 8-kor, hanem 9-kor kezdődik, némi bosszankodás után nekiültem tanulni. Egy órám volt rá, hogy bepótoljam azt, amit előző este nem tanultam meg. Nem is olyan rossz. 9:30-kor az a gyanúm támadt, hogy -mivel még mindig senki sehol- rossz helyen vagyok. Egy lány felvilágosított, képtelenség, hogy a régi magyar irodalom vizsga a nyelvészeti szinten legyen. További két szintet átkutatva a negyediken megtaláltam a vizsgahelyszínt. Ekkorra már hárman túlestek a szóbelin.
A szerencse... Szóbeli? 50% szerencse. Hogy milyen tételt húzol, hogy milyen napod van, hogy ki a tanár...
A vizsgáztató tanár... Eddig mindig szerencsém volt szóbelin a tanárokkal. Segítőkészek, mosolyognak, nevetnek, jó jegyet adnak. A tételhez tartozó két kötelező közül csak egyet olvastam. "Na, válasszon egyet. Gondolom Bethlen Kata lesz az, jól van, a magáé, vigye! Hermányit olvasta? Nem? Kár érte, de mindegy, az emlékírást tudta, Bethlet tudta."
A mosoly... Sokat segít. Komolyan.
56-os körzet
Ki vagyok én?
Nem tudom!
Mit kéne csinálnom?
Tanulnom!
Mit csinálok helyette?
Ráapródoztam a Disney-re!
Mit akarok?
Chip és Dale linzer kiszúrót!
| 2014.06.11. 23:06, Nemtudom! |
Kitűzők
Tudom, a 40 fok árnyéban jelenség nem a legmegfelelőbb táptalaja a nagy felkészüléseknek. Egész nap ülünk a fülledt szobában a gép vagy egy papírhalmaz felett, és azon törjük a fejünket, hogy milyen jó lehet odakint, a balatonparton vagy bárhol máshol, akárhogy is égessen a Nap. Viszont ha követjük a Nap példáját, és mi is tűzünk, akár a tanulás is könnyen mehet. A kitűzések sokat segítenek abban, hogy ne adjuk meg magunkat a felforrni készülő agyunk délibábjainak. Mégis mi az, amit ki kell tűznünk?
1. kitűző: Ébredés. Este... hajlnalban befejezzük a tanulást, mégsem fekszünk le nyugodt tudattam, hogy a másnapot kipihenten kezdhetjük, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy ha nem szeretnénk elvesztegetni a napunkat, bizony fel kell kelni időben. Aha. Na ja. A 10 óra, fél 11 még teljesen időben van. Utána reggelizünk, aztán egyből meg is ebédelünk, és hopp, máris 1 óra. Kellemetlen. Emberek, feküdjünk le időben! Majd pedig állítsunk be ébresztőt. (A rekordom a mai 8-as kelés. :D) Persze előbb állítsunk be, mint ahogy fel szeretnénk kelni, mert jó néhány álmos, kókatag perc így is rá fog menni. Hihetetlenül jó érzés 8-kor ébren lenni. Nincs harag, hogy már megint átaludtam a napot, nincs mazochista önkorbácsolás, csak az első napsugarak cirógatása, az ébredező madarak örömfüttye és az ovisok sikongatása. :D
2. kitűző: Tanulás. A tanulás is olyasmi mint a túrázás. A végén nem azt mondogatjuk magunknak, hogy már csak 5 km van hátra, egyszerűen mindig megígérjük magunknak, hogy már csak addig a nagy, öreg fáig kell elmenni, aztán vége. Persze a nagy, öreg fánál erőt gyűjtünk, és megyünk tovább. Ha felosztjuk a tanulnivalót kisebb adagokra, és timecodeoljuk őket (valószínűleg az a kifejezés nem passzol ide, de nekem vagánynak tűnt), jobban igyekszünk befejezni egy-egy részt. Késúbb már versenyezhetünk is a magunk által felállított idővel. (Ez nagyon stréberül hangzik, de használ.)
3. kitűző: Víz. Én is elfelejtek inni. Ha meg a csapból töltögetek magamnak, akkor azt sem tudom, hogy mennyit ittam. Ezért kell bekészíteni egy flakon vizet, és kítűzni, hogy egy órán/délelőttön/délutánon belül mennyit iszunk meg.
4. kitűző: Szünet. Kell a szünet. Nem lehet zombi módra tanulni, vagy a pihenést megvonva magunktól azért néha belepillantanunk a Facebookunkra. A-a. Mondjuk, hogy 5 tételenként/óránként/stb. x perces szünetet tartunk. Találjunk ki estére is valami jutalmat, hogy legyen motiváció gyorsan befejezni a napi tevet.
Aki pedig valóban tanulni akar, törölje magát Facebookról, Twitterről, G-portálról, Blogspotról, Instagramról, Tumblrről és az egész internetes társadalomból! :D Jó tanulást.
Csubakka avagy a házi csaba-dta receptje
Jól kisütöttem, hogy mi van akkor, ha már posztoltam a vizsgára való készülésről -vizsgára készülés közben-, de azért még valamivel el kéne ütni az időt, igen azt az időt, amit tulajdonképpen mással kéne ütögetni (például egy nagy köteg régi magyar irodalom kötelezővel). Íme a recept!
Hozzávalók:
- 2,5 dkg élesztő
- 4 dl langyos víz
- 50 dkg finomliszt
- 1 evőkanál só
- 1 csomag/konzerv olivabogyó
A recept rémesen egyszerű. Az elesztő belemorzsuljok egy kelesztőtálba, vagy ha az nincs, akkor egy sima tálba. Ráöntünk fél dl langyis vizet, aztán beleszitáljuk a lisztet. Jöhet az evőkanálnyi só. Én Himalaya sót szoktam használni, félreértés ne essék, nem azért mert rószaszín -bár ez is sokat nyom a latba-, egyszerűen egészséges, ahogy a Parajdi só is. A mezei konyhasót kerüljük! Komolyan. Ráöntjük a vizet, vagyis az eredeto recept szerint a madarék 4,5 dl-t. Szerintem elég egy kicsit kevesebb is, akkor nem lesz olyan nyúlós-folyós a végén. Vagy a rátesszük a tálra a fedőt, vagy letakarjuk egy konyharuhával. Itt jön a trükk: 12 órát kelni hagyjuk (kiemelem félkövérrel, senkit nem akarok rút kelepcébe csalni). Érdemes a mutatványt este megejteni, hogy ne kelljen egész álló nap toporognunk. Miután megkelt, beleszórjuk a felvágott olivabogyót (ez enyhe olivás ízt kölcsönöz a tésztának, amellett hogy mutatós és finom - ugye milyen szépen mondtam? :D), ízlés szerint mehet bele. Ne ijedjünk meg, a tészta borzalmasan nyúlós, nem rontottunk el semmit, ez egy ilyen recept. Jó sok liszttel átgyúrjuk a tálban, majd kivesszük egy vastagon liszthintett deszkára. Elfelezzük a masszát, és megtekerjük a tésztát. Ez segít a sütőpapírral kibélelt tepsire való átemelésnél. 200 fokra előmelegítjük a sütőt, és 45 perc alatt el is készül az új családtag. :D
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
