Íme hosszú idő után egy új próbálkozás, döcög és sántít, szenvedős és senyvedős, de csak jó a szívemnek. A vizsgaidőszak utáni első fellángolásom. Folytatható lenne, de befejezettnek is tekinthető. Nőljön a possztszám!

A törpehölgy és a tölgyfa története

Volt egyszer egy törpehölgy, nagyon ronda és nagyon buta, mint a törpehölgyek általában. Persze akadt közöttük kivétel, de Polett nem tartozott közéjük. Nagy és cseresznyepiros volt az orra, széles a szája, kócos a haja, az ujjai tömpék, a combjai húsosak. A számtanhoz nem értett, azt sem tudta, mi fán terem. Meg tudta számolni a testvéreit, és legtöbbször azt is, hogy hány éves – egy kis segítséggel és a család hosszas tanácskozásával. Polettet azonban nem zavarta mindez, hiszen a törpék nem ismerték a tükröt, és különösebben nem is törekedtek nagy felfedezéseket tenni a tudományok területén, amíg megvolt a mindennapi betevőjük.

Egy nap Polettet a friss málna illata egészen a dombokon túlra csalogatta. Úgy gondolta, nem lesz belőle gond, ha egy kicsit messzebbre megy a szokásosnál, ha nagyon hunyorgott, még látta a házukat. Az idővel azonban nem számolt. Addig-addig húzta-halasztotta a hazamenetelt, míg végül a málnásban esteledett rá. Hiába mutatták az utat a csillagok, Polett a csillagösvény-olvasáshoz sem értett. Egy ideig töprengett, hogy mit tehetne, de mivel még soha nem történt vele ehhez hasonló, nem sikerült semmit kitalálnia. Hangos sírásba kezdett, de ez sem segített, nem tudni, vajon Polett várt-e egyáltalán megoldást a dologtól. Egyszer aztán a tölgyerdő felől halvány fényre lett figyelmes. Biztosan a nagypapa lámpása az – gondolta Polett, és elindult a fény irányába. De nem a nagypapa lámpása volt az. Az erdei tisztáson tündérek táncoltak az holdfényben, kis testük ezüstös derengésben ragyogott. Azelőtt Polett sosem látott tündéreket, csak nagypapa meséiből hallott róluk, tudta, hogy egészen apró a termetük, hogy szitakötő-szerű szárnyaikkal képesek repülni, és azt is tudta, hogy óvatosnak kell velük lenni, mert veszélyesek. Polett összes tudása nagyjából erre a pár dologra terjedt. Egy ideig csodálta a gyönyörű alakokat, végül úgy döntött, nem tűnnek olyan veszélyesnek, megszólítja őket, az is lehet, hogy valamelyikük meg tudja mutatni a hazavezető utat. Előjött rejtekéből, egy tölgyfa árnyékából, és heves hadonászással üdvözölte a tündéreket.

Nem vagyok sem kritika-, sem Disney feldolgozás párti, de amiről írni kell, arról írni kell. :) Ó, igen, szokás az ilyet: vigyázat, spoiler veszély! ;)

A történet. A forgatókönyvírók (Paul Dini, Linda Woolverton) úgy döntöttek, hogy túllépnek a hollywoodi giccsvilágon és a fekete-fehér történeteken, és egy egészen új síkba helyezik a mesék világát. A Demóna nem a szerelemről vagy a hősisségről szól, sokkal inkább az emberi érzelmek és tettek sokszínűségéről, a barátságról, a megbocsájtásról és az újrakezdésről. Az újraértelmezett történet belátást enged a karakterek személyisége mögé, választ ad a miértekre. Megismerhetjük Demóna (Angelina Jolie) gyerekkorár, amit egy varázslatos világban töltött. Ahogy mindig az emberek ezúttal is el akarják pusztítani, a hatalmuk alá akarják vonni, ami számukra ismeretlen, így a békés erdei birodalmat is. Egy nap Demóna találkozik egy korabeli embergyerekkel, akivel barátsáot köt, majd ahogy telik az idő, egymásba szeretnek. Lipótot (Sharlto Copley) a becsvágya mégis inkább az emberek világához húzza, és magára hagyja Demónát. A király további kísérleteket tesz a lány hazájának leigázására, végül annak ajánlja fel a halála utűn üressé váló trónt, aki megöli Demónát. Bár Lipót képtelen megölni egykori szerelmét, ahhoz mégsem szívbaos, hogy trökkel és egy kis varázslattal lenyiszálja Demóna szárnyait, és elvigye a királynak. A hölgyeknek (főként a szívszakadt szingliknek) nem nehéz elképzelniük, hogy mi következett ezután, de azt hiszem az együttérző uraknak sem. Bosszú, bizony. Mégis mekkora büntetés, hogy Lipót (másik nőtől született) lányát örök álomra kárhoztatja 16 szép és boldog év után? A tömeg szerint: semekkora! A tömeg vért és Lipót fejét kívánná, de ez nem az a film. A három tündér elrejti Aurórát (Elle Fanning) egy erdei kunyhóban a csúnya rokkák és a "gonosz" elől. Demóna újdonsült szárnypótlékával, Hollóval (Sam Riley) követi nyomon Auróra nagylánnyá cseperedését, és itt jön a csavar, megkedveli a lányt. Kellemetlen. Mindent elkövet, hogy jóvátegye a bosszúból elkövetett átokszórást, de nem segít sem a visszavonás, sem az óvatosság, sem a Jonas Brothersre hajazó Philip herceg (Brenton Thwaites) csókja sem. Akkor következik a következő fejetfogó-homlokracsapó fordulat, Demóna érző szíve menti meg a lányt. Eközben Lipótot őrületbe kergeti a mániája, miszerint Demóna a vérét akarja - nem, nem akarja. Bár véletlen megesik. (A tömeg őrjöng!) Így Auróra lesz a királynő, és végre béke honolhat a két ország között. Happy end, mégsem az, amit vártunk.

A gonosz. Végre egy film, ami nem egy fekete-fehér mesevilágot mutat be! Bár az "anyasztori" a jó és a gonosz harcát mutatja be, a Demóna elzárkózik attól, hogy egy határozott vonalat húzzon a két oldal között. Demóna sorsának megvilágításával megérthetjük a karakterek jellemeit, és azt hogy nem minden az, aminek látszik. A film az emberi önzést és nagyravágyást veszélyesebbnek és feloldhatatlanabbnak tartja, mint a megörhetetlen átkot. Ej-ej, megont kiderült, hogy az emberek nem jó arcok. Persze szó esik megbocsájtásról, és a jó útra való visszatalálásról is. 

Angelina Jolie. Soha nem voltam egy nagy Angelina Jolie rajongó. A Tolvajtempón és a Tomb Raideren kívül -szégyen ide, szégyen oda- nem is tudok más filmjéről. Azt hiszem azzal száguldott be a köztudatba, hogy Hollywood álompárjának női fele lett. Bevallom nem kevés előítélettel ültem be a moziba, de csalódnom kellett. Kellemesen. Angelina Jolie tényleg fantasztikusan játszotta mind az átvert, megcsalt, bosszúra éhes gonoszt, mind a még jó úton járó vagy éppen visszatért tündért. Extra infó: a kis Aurórát Jolie lánya játszotta, aki valószínűleg az egyetlen kislány volt, aki félelem nélkül Demóna karjaiba tudott ugrani. 

Disney Csipkerószika. Meglepő, hogy pont én mondom ezt, de nekem a Demóna sokkal jobban tetszett, mint az eredeti Disney-mese. Ebben az is benne lehet, hogy soha nem szerettem a rajzfilmet, mert borzasztóan félelmetes volt a rikácsoló Demóna, és az óriási sárkány, nem beszélve a nyomasztó sötét árnyalatoktól, amik még a békés erdei lakba is benyomultak. Esküszöm, még a zenéjétől is felállt a hátamon a szőr. Arra persze egy egynáhány éves kislány még nem jön rá, hogy az élet nem mindig olyan egyszerű, hogy a dalolászó lányka éppen egy herceg karjába táncikál. (Kivéve, amikor igen. :D) A meselények ellenére is sokkal életszagúbb volt a Demóna. És énekelni sem énekeltek benne. :D

Tudom, hogy a film nem mostanában jelent meg a mozikban, ezt a bejegyzést még régebben elkezdtem írni, de csak ma sikerült befejeznem. Szóval: imádtam a filmet! Nagyon jó volt! :)

Nem tudom.

Szóbelizni senki sem szeret. Igazából vizsgázni sem, de akkor már az írásbeli a kisebb rossz. Az adott helyzetben, jegyügyileg viszont nem biztos. Tapasztalatból mondom. Tegnap volt a második féléves első szóbelim. A nagy beszélgetések valahogy mindig a vizsgaidőszak végére keverednek. Rémesen ijesztő, ha az emeber a vizsgáztató tanárt szemtől szemben szembesíti a hiányosságaival. A problémák mégsem mindig az aktuális tanár irodájában csücsülve kezdődnek...

Az idő... Hiába néztem meg legalább kétszer Neptunon a vizsga időpontját, mégis sikerült egy órával előbb beérnem az egyetemre azon töprengve, hol vannak a többiek. És a tanár.

A hely... Miután megbizonyosodtam róla, hogy a vizsga nem 8-kor, hanem 9-kor kezdődik, némi bosszankodás után nekiültem tanulni. Egy órám volt rá, hogy bepótoljam azt, amit előző este nem tanultam meg. Nem is olyan rossz. 9:30-kor az a gyanúm támadt, hogy -mivel még mindig senki sehol- rossz helyen vagyok. Egy lány felvilágosított, képtelenség, hogy a régi magyar irodalom vizsga a nyelvészeti szinten legyen. További két szintet átkutatva a negyediken megtaláltam a vizsgahelyszínt. Ekkorra már hárman túlestek a szóbelin. 

A szerencse... Szóbeli? 50% szerencse. Hogy milyen tételt húzol, hogy milyen napod van, hogy ki a tanár...

A vizsgáztató tanár... Eddig mindig szerencsém volt szóbelin a tanárokkal. Segítőkészek, mosolyognak, nevetnek, jó jegyet adnak. A tételhez tartozó két kötelező közül csak egyet olvastam. "Na, válasszon egyet. Gondolom Bethlen Kata lesz az, jól van, a magáé, vigye! Hermányit olvasta? Nem? Kár érte, de mindegy, az emlékírást tudta, Bethlet tudta."

A mosoly... Sokat segít. Komolyan.

Ki vagyok én?
Nem tudom!
Mit kéne csinálnom?
Tanulnom!
Mit csinálok helyette? 
Ráapródoztam a Disney-re!
Mit akarok?
Chip és Dale linzer kiszúrót!

Tudom, a 40 fok árnyéban jelenség nem a legmegfelelőbb táptalaja a nagy felkészüléseknek. Egész nap ülünk a fülledt szobában a gép  vagy egy papírhalmaz felett, és azon törjük a fejünket, hogy milyen jó lehet odakint, a balatonparton vagy bárhol máshol, akárhogy is égessen a Nap. Viszont ha követjük a Nap példáját, és mi is tűzünk, akár a tanulás is könnyen mehet. A kitűzések sokat segítenek abban, hogy ne adjuk meg magunkat a felforrni készülő agyunk délibábjainak. Mégis mi az, amit ki kell tűznünk?

1. kitűző: Ébredés. Este... hajlnalban befejezzük a tanulást, mégsem fekszünk le nyugodt tudattam, hogy a másnapot kipihenten kezdhetjük, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy ha nem szeretnénk elvesztegetni a napunkat, bizony fel kell kelni időben. Aha. Na ja. A 10 óra, fél 11 még teljesen időben van. Utána reggelizünk, aztán egyből meg is ebédelünk, és hopp, máris 1 óra. Kellemetlen. Emberek, feküdjünk le időben! Majd pedig állítsunk be ébresztőt. (A rekordom a mai 8-as kelés. :D) Persze előbb állítsunk be, mint ahogy fel szeretnénk kelni, mert jó néhány álmos, kókatag perc így is rá fog menni. Hihetetlenül jó érzés 8-kor ébren lenni. Nincs harag, hogy már megint átaludtam a napot, nincs mazochista önkorbácsolás, csak az első napsugarak cirógatása, az ébredező madarak örömfüttye és az ovisok sikongatása. :D

2. kitűző: Tanulás. A tanulás is olyasmi mint a túrázás. A végén nem azt mondogatjuk magunknak, hogy már csak 5 km van hátra, egyszerűen mindig megígérjük magunknak, hogy már csak addig a nagy, öreg fáig kell elmenni, aztán vége. Persze a nagy, öreg fánál erőt gyűjtünk, és megyünk tovább. Ha felosztjuk a tanulnivalót kisebb adagokra, és timecodeoljuk őket (valószínűleg az a kifejezés nem passzol ide, de nekem vagánynak tűnt), jobban igyekszünk befejezni egy-egy részt. Késúbb már versenyezhetünk is a magunk által felállított idővel. (Ez nagyon stréberül hangzik, de használ.)

3. kitűző: Víz. Én is elfelejtek inni. Ha meg a csapból töltögetek magamnak, akkor azt sem tudom, hogy mennyit ittam. Ezért kell bekészíteni egy flakon vizet, és kítűzni, hogy egy órán/délelőttön/délutánon belül mennyit iszunk meg. 

4. kitűző: Szünet. Kell a szünet. Nem lehet zombi módra tanulni, vagy a pihenést megvonva magunktól azért néha belepillantanunk a Facebookunkra. A-a. Mondjuk, hogy 5 tételenként/óránként/stb. x perces szünetet tartunk. Találjunk ki estére is valami jutalmat, hogy legyen motiváció gyorsan befejezni a napi tevet. 

Aki pedig valóban tanulni akar, törölje magát Facebookról, Twitterről, G-portálról, Blogspotról, Instagramról, Tumblrről és az egész internetes társadalomból! :D Jó tanulást.

Jól kisütöttem, hogy mi van akkor, ha már posztoltam a vizsgára való készülésről -vizsgára készülés közben-, de azért még valamivel el kéne ütni az időt, igen azt az időt, amit tulajdonképpen mással kéne ütögetni (például egy nagy köteg régi magyar irodalom kötelezővel). Íme a recept!

Hozzávalók:

- 2,5 dkg élesztő 
- 4 dl langyos víz 
- 50 dkg finomliszt
- 1 evőkanál só
- 1 csomag/konzerv olivabogyó

A recept rémesen egyszerű. Az elesztő belemorzsuljok egy kelesztőtálba, vagy ha az nincs, akkor egy sima tálba. Ráöntünk fél dl langyis vizet, aztán beleszitáljuk a lisztet. Jöhet az evőkanálnyi só. Én Himalaya sót szoktam használni, félreértés ne essék, nem azért mert rószaszín -bár ez is sokat nyom a latba-, egyszerűen egészséges, ahogy a Parajdi só is. A mezei konyhasót kerüljük! Komolyan. Ráöntjük a vizet, vagyis az eredeto recept szerint a madarék 4,5 dl-t. Szerintem elég egy kicsit kevesebb is, akkor nem lesz olyan nyúlós-folyós a végén. Vagy a rátesszük a tálra a fedőt, vagy letakarjuk egy konyharuhával. Itt jön a trükk: 12 órát kelni hagyjuk (kiemelem félkövérrel, senkit nem akarok rút kelepcébe csalni). Érdemes a mutatványt este megejteni, hogy ne kelljen egész álló nap toporognunk. Miután megkelt, beleszórjuk a felvágott olivabogyót (ez enyhe olivás ízt kölcsönöz a tésztának, amellett hogy mutatós és finom - ugye milyen szépen mondtam? :D), ízlés szerint mehet bele. Ne ijedjünk meg, a tészta borzalmasan nyúlós, nem rontottunk el semmit, ez egy ilyen recept. Jó sok liszttel átgyúrjuk a tálban, majd kivesszük egy vastagon liszthintett deszkára. Elfelezzük a masszát, és megtekerjük a tésztát. Ez segít a sütőpapírral kibélelt tepsire való átemelésnél. 200 fokra előmelegítjük a sütőt, és 45 perc alatt el is készül az új családtag. :D 

Most, hogy már csak egy fél Don Quijote meg jópár lecsekkolandó, könyvtárban fellelhetetlen középkori kötelező hibádzik a holnapi vizsgám sikerességéhez (na, jó, ahhoz nem csak ez hibádzik...), miért ne okítsam az internetes társadalmat? Megannyi keserves gimnáziumi évvel (szám szerint öttel) és egy majdnem egész egyetemi évvel a hátam mögött sem vagyok a tanulás mestere. A nemtanulásnak viszont annál inkább. Ez nem azt jelenti, hogy képtelen vagyok felkészülni egy vizsgára -sőt!-, csupán szerény véleményem szerint fele olyan gyorsan át tudnám magam rágni a tananyagon, mint most. Ha az ember lánya vagy fia belekezd a tanulásba, de sehogy sem képes a végére érni, annak ellenére, hogy ő egész nap tanult, rossz taktika ezt még hajtogatni is, és a szőnyeg alá söpörni a tényt, hogy egész nap lényegében csak a jegyzetei felett ült. Azzal, hogy belátjuk a hibáinkat, és vélt erényeink helyett azokat vesszük számításba, talán könnyebben ki is küszöbölhetjük őket. A lent felsorolt pontok a saját hibáimon alapszanak. Lehet belőlük okulni, vagy saját listát írni. 

Hogyan NE tanuljunk?

1. Ne keljünk későn! Nincs is annál rosszabb, mint mikor 11:30-kor az ebédjüket ülő madarak csiripelésére ébredünk, és még visszaalszunk egy fél órát. A tudattal kelni, hogy elment a fél napunk, nem túl motiváló. Állítsunk be ébresztőt egy fél órával előbb, mint ahogy fel tudunk kelni. Ha nem kell sehova sietni, az a harminc perc könnyen lustálkodásba fulladhat. És...

2. Ne feküdjünk le későn! Tudom, hogy az éjszakába nyúló tanulás jelensége borzalmasan menő, de a másnap keserüli meg a éjszaka szert tett előnyre. Van az a pillanat, amikor az ember átesik a holtponton, és onnan nincs megállás. Ha valaki éjjeli bagoly, ám legyen éjjeli bagoly. Számomra az alvás szent és sérthetetlen. Bevallom, azért éjfél előtt én sem sűrűn találom meg az ágyamat. 

3. Ne engedjünk a közelünkbe se mobilt, se internetelérhetőséget! Sokan gépről tanulnak, ami nekem nem megy, éppen ezért az anyagot mindig kinyomtatom. Sokkal jobb, ha nem kell egész nap a gép előttgörnyedned, akár az ágyban is tanulhatsz, csak vigyázz, hogy el ne aludj! A másik haszna, hogy alá tudsz húzni, firkálni, színezni, ami bevonja a tanulásba a jó öreg jobb agyfélteke cimbit. Ha mégis elkerülhetetlen a gépről való tanulás, mindent amit csak lehet, tölts le, és kapcsold ki a wifit. 

4. Ne zárkózzunk be! Nem olyan jó dolog kivonulni a világból a nagy pakk tanulnivalóval, mint ahogy azt nagyanyáink is ajánlották. Nekem nincs időérzékem. Semmi. Ha nem figyelem az órát, akár hosszú perceken keresztül is képes vagyok a semmibe bámulni, anélkül, hogy akár csak egyetlen pislogásra is vetemednék, ami komoly energiákat emészt fel. Ha hallom, hogy körülöttem emberek élik tovább mindennapi életüket, élvezik a napot, és tudomásuk van a száguldó időről, valahogy kevésbé vagyok rá hajlamos, hogy elveszítsem a fonalat. Emellett ahhoz sincs pofám, hogy nekiálljak 2024-ezni a telefonomon. 

5. Ne koplaljunk! (Lányoknak.) Ismerem én is a reklámokat, a filmeket és a 21. század nőideáljának pihekönnyű termermetét, amit nem lehet elérni folytonos zabálássál. Vizsgaidőszak van. Légy elnéző magaddal! Ez olyan, mint a menzesz. Jó esetben akkor sem gondolkozol azon, hogy ez a nyolcadik pizzaszelet még feltétlen szükséges-e az ideális napi táplálékbevitelhez. Megeszed, mert a szervezeted úgy sikoltozik érte, akár egy rossz tini egy Justin Biereber koncerten. Szóval, egyél! Van egy eméletem, hogy miért könnyebb rágcsálva tanulni. Ha valaki éjjel vezet, és cukorkár szopogat, kevesebb eséllyel alszik el a volán mögött. Szerintem ez a tanulással is így van. Persze talán jobban a javadra válik, ha egy lavornyi cseresznyét, nem pedig három táblacsokit eszel meg. És ha már eszel, miért ne innál jó sokat? :D

6. Ne üljünk a büdösben! A büdös meg az ember kapcsolata olyan, mint a békáé meg a melegedő vízé. Egyik sem veszi észre, hogy egyre elviselhetetlenebb, amiben ül, mert megszokja. Oxigént az agynak!

7. Ne felnőtteskedjünk! Attól még hogy gimnaztista vagy egyetemista nagylány vagy felnőtt férfi vagy, még nem kell elutasítani a színeket és mintákat. Használj sok színt, fodrozz-bodrozz, rajzolj és színezz tanulás közben! 

8. Ne tanuljunk szünet nélkül! Tarts néha egy kis pihenőt. Ha sajnálod az időt bármi másra, akkor legalább aludj egyet, vagy látogasd meg a konyhát! 

9. Ne sajnáljuk magad! Nem vagy egyedül a világon, aki éppen ebben a pillanatban készül a szóbeli érettségijére vagy egy vizsgára a sok közül. Mind nyöszörgünk, mind torkoskodunk, mind kihagyunk valamit tanulás közben, mind szeretünk internetezni, mind tökéletlenek vagyunk. Na jó, az utolsó az nem igaz. 

Tizedik most nem jut eszembe, ezért nem is erőltetek ide még valami baromságot, ami nem passzol a sorba, de nagyon jól néz ki, hogy pont tíz tanácsot tudok adni, mert nem tudok tíz tanácsot adni, és tisztában vagyok vele, hogy ez a mondat egyre hosszabbra nyúlik, és a world már tuti aláhúzta volna zöld cikk-cakkal.

10. Ne korlátozzuk az őrült énünket!

Talán mert nyakunkon a nyár (bár a hőmérő szerint még azért nem), talán mert a mesék reneszánszukat élik mindennemű művészeti ágban (lásd: filmipar Maleficnet vagy Beauty and the Beast), egyre több tervezőt ihletnek meg a sellők. Ennek köszönhető, hogy már nem csak a kislányok hordhatnak kagylós táskát. (Kagylós táskááát! *.*) Hanem a nagy-kislányok is. :D Charlotte Olympia szereti a nőiest a játékossal keverni, így születhetett meg ez a csodás táska, a Shell Shocked. 

Persze a kollekcióban még vannak mélytengeri sellővilágot idéző darabok, mint a korall topán vagy a halas cipellő. Akár egy Disney mese! 
Persze nem csak a külföldi tervezőket csókolta homlokon a múzsa...vagy Poszeidon. Endlein Zsófia újragondolta az unalmas hátizsákokat, és kicsit sellősítette őket. 

Ezek után persze én is égő vágyat érzek, hogy beszerezzek egy kagylós O.o táskát. Ami hihetetlen, találtam is az oxl.hu-n. 700 Ft-ért. :D Még totózom rajta persze, mert azért nem egy nagy tervezői munka, de kaaagylóóós. Viszont visszafogottabb is. Kaaagylóóóó!

***

Nem lettem cica. Isten ments! De a kagylós táska, az kagylós táska! Meg van még sok szép holmi! 

.