Szeretnék megosztani veletek egy csodát. Párkapcsolatfüggő világunk csodáját! A reklámok csodáját!
Nos, drága anyukámtól vásárfiaként levendulás szappant kaptam. (roppant bottal koppantottam, szöcském csacskán szökkent. nem tudom, hogy jön ez ide.) Mert én mostanában várpírként élek a lesötétített szobámban, mivel gyűűűlölöm a tűző napot és a hőséget. Ezért nem vagyok hajlandó kimozdulni innen, még ha vásárt rendeznek az Óvárostéren sem. Pedig az midnig jó buli. Szóval anya hozott is nekem a kedvenc kézzel készült, mesterséges színanyagot és állati zsiradékot nem tartalmazó, hidegen sajtolt, természetes alapú növényi szappanomból. Ez a remekbe szabott felirat olvasható az amúgy egész helyes csomagolásán:

"LEVENDULA
Egész napi rohanás után egy relaxáló, páros fürdőhöz ajánljuk ezt a szappanunkat. Csak a levendulavirágok finom simogatását össze ne téveszd a párod kezével!"

Őszinte leszek. Nem fogom.

Lassan de biztosan. Hoztam egy újabb kis adag nimfát és vadászt. Mondjuk most leginkább csak vadászt. Viszont ebben a töredékben már meg is szólalnak. Ha nem is úgy rendesen, de azért hébe-hóba beszélgetnek. Ami bevallom, a halálom. Nehezebbnek tartom a dialógusok kialakítását mint a természetrajzot, szóval most erre kéne ráfeküdni. Amire a gyófyír? A karakterek részletes kidolgozása! - kántálja az osztály. Szóval most aztán tényleg kritikára van szükségem. Ha mást nem, legalább annyit írjatok - kérlek! - , hogy eg 10es listán mennyire tűnt gördülékenynek a kommunikáció! Még nevet sem kérek tőletek!  *szempillarebegtetés* Tudjátok, aki név nélkül szeretne kritizálni, az legyen Béla! Megbízom bennetek, szóval előre is megköszönöm. A nimfa és a vadásznak külön létrehoztam egy menüpontot, amint azt bal oldalon láthatjátok a Tükörteremben, szóval nyomon lehet köbetni kérem itt a történéseket. És, ha furcsán befejezetlennek tűnik még a részlet is, akkor kattintsatok a "Bővebben" feliratra, mert ott folytatódik. Ugyanis nem szeretnék hosszú szövegeket bemásolni a főoldalra, mert bevallom, nem esztétikus. :) 

A Király ében lován léptetve, határozottan, szótlanul vezette a vadászokat. Körülöttük vizslái bóklásztak, fáradtan kergetőztek.

 A tölgyerdő, ahol menedéket kerestek, az Arany Hegy lábától égnek emelt csúcsáig futott, mint puha, élő palást terült el gerincének éles csigolyáin. Fái öregek és hatalmasak voltak. Vastag törzsük a földhöz egészen közel – a vadászok válla felett- ágazott el. Lombkoronáik sűrű tetőt vontak a parázsló ég alá, csak néhol tört utat magának a Hold földre hulló, fehér sugárzápora. A szél ágaikról mézvörös levelet és makkot szórt az avarba.

 Hirtelen jött el az éjszaka. Az ég tüze kialudt, de fekete hamvában kéken és pirosan izzott parazsa.

 A kedves, álomillatú fák alaktalan szörnyekké váltak. Ezer karjukkal a vadászok felé martak, ezer szemüket a vadászokra meresztették, a baglyok és a szél nyelvén suttogtak egymás között.

 A lovak nehéz patája alatt könnyű avar ropogott. Az elmúlt hetek fáradalmaitól bódultan vágtak ösvényt az érintetlen erdő növényhálójába.

A Király hirtelen megtorpant és hátrafordult.

 - Tüzet! – mondta.

 Lehel kovakövet vett elő zsebéből. Száraz ágat keresett, a két kő összepattintásával tűzkoronát csiholt a fáklyára, és átadta a Királynak.

 - Köszönöm, Lehel.

 - Honnan tudta? – kérdezte fojtott hangon Álmos az előtte haladó Örkényt. – Honnan tudta, hogy ide kell jönnünk? Egészen idáig határozottan vezetett bennünket.

 Örkény megvonta a vállát. – Talán megálmodta – mondta apró, szögletes fogait a fiúra villantva.

 A Király körülpásztázott a fáklya fényével. Az árnyak fekete köpenyüket ledobták, és a sötétben borostyán és moha futotta szürke sziklafal bontakozott ki, a hegyoldalban a föld feneketlen szája ásított a vadászokra.

 A Király a barlanghoz lépett. – Készülj! – mondta. A vadászok leszálltak lovaikról, és felkészültek egy esteleges támadás lehetőségére. A Király a fáklyát a nyílásba hajított, mészkőfalaira hosszú árnyakat festett fénye. Lobbant néhányat, majd tüze elhalványult, végül teljesen kialudt.

 A vadászok megkönnyebbülten engedték le fegyvereiket.

 De a sziklaszáj mélyen, öblösen üvöltött fel, torkában fekete óriás jelent meg, tőrszerű, fehér fogain megcsillant a Hold a fénye, éles karmokban végződő mancsával a levegőbe mart.

 A lovak idegesen toporogtak, fújtattak, a vizslák morogva mutatták ínyűket a fenevadnak.

 A barnamedve négy lábra ereszkedett, és támadóinak készült rontani, de a vadászok már készen álltak.

 A Király előrántotta ezüstfényű kardját hüvelyéből, és a medvének szegezte. – Gyere! – üvöltötte.

 A bestia megindult felé. Nehéz testének súlya tompa döngéssel vágódott a földnek, ahogy támadójára vetette magát.

 Örkény meglendítette kétélű baltáját, és az állat hátába vágta, az felüvöltött, megtántorodott, és faképnél hagyta a Királyt. Mancsával Örkény felé suhintott, karmai súrolták a férfi mellkasát, s az ütés erejétől a férfi a földre rogyott. Lehel kardjával az óriás végtagra suhintott. Az agg arcára sötét folyadék fröccsent, és a medve mellső lába a földre esett. Az állat habzó szájjal tántorgott felé. Roland és Merse nyílzáport zúdítottak az üvöltő fenevadra. A zöld és kék farkú nyilak némelyike a fekete testbe fúródott, a legtöbbet azonban lerázta magáról. A felhergelt medve a magára maradt Lehel felé tántorgott, véres pofáját eltátva üvöltött. Lehel erősen megmarkolta kardjának markolatát, és felkészült az élet-halál harcra, de a Király felkiáltott: - Ide! – kardját egy jól irányzott dobással az állat testébe hajította.

A medve félrelökte megmaradt mancsával Lehelt, és a Királynak ugrott.

Rettenetes alakja ledöntötte, s maga alá temette a Királyt. A férfi felkiáltott, és azon nyomban elhallgatott. Néma csend borult a vadászok riadt csapatára. Csak a vizslák ugattak.

 A Király és a medve alkotta fekete kupac mozdulatlanul feküdt a sötétben...

"1983-ban születtem Leppävirtaban, egy kis finn városkában, eperföldek, tavak és fenyőerdők közé. ... Egy náron néhány mélabúsan ringatózó bogáncsvirágra leltünk, velük festettünk. ... 2004-ben költöztem Izlandra. Dalvik apró városkájában hagytam magam mögött az évet, a völgy, a hegyek és a tenger vonzásában. Itt nem voltak fák, a végtelen ég és a tenger látványa mégis lenyűgözött. Aztán visszamentem Finnországba folytatni a tanulmányaimat, különös figyelmet fordítva az illusztrációimra. A nyaraimat azonban továbbra is Izlandon, Reykjavikon töltöttem. Most Finnországban élek, csodálom az itt növekvő fákat. Az idő színei a tinták a palettámon, és amikor festek, a süvöltő szelek messzi-messzi otthonára gondolok, és remélem, hogy még hallok felőlük. Imádok kapcsolatot keresni a természet és mindaközött, ami benne él, emlékképnt egy puha papírra gyűtjve őket." -olvasható Anna Emilia, a roppant tehetséges, finn illusztrátor életrajzában. 
Rajzait és festményeit csodálva megelevenedik szemünk előtt a finn mesék világa. A többit mondják el maguk a képek. Vagy keressétek Annat hivatalos honlapján: AnnaEmilia.

Fordulópont. Átestem az első oldal magas, szögesdróttal körbetekert, lehetetlen kerítésén. Avagy A Gyűrűk Urán felbátorodva (nem tagadom, hogy hangulatában rettentő sokat segít nekem. ja, és megérkezett ma postán A babó is. há!) folytattam A nimfa és a vadász című műtöredékem bögészését és javítását és írását. Írását. Így hála áldásos tevékenységemnek egyre több szövegrász ugorja meg az elfogadható szintet, amit most -kimondom- büszkén prezentálok a Nagyérdeműnek. Természetesen bemásolom a rongyosra olvasott elejét is, hátha valaki megfeletkezett volna róla vagy csak simán nem találkozott még vele. (bevallom, én az első mondatokat már fejből tudom, mit több! unom.) Lent pedig találhattpok egy rózsaszín "Bővebben" feliratot, ha arra rákattintotok a kis kacsótokkal, akkor végig olvashatjátok. :) (már a részletet) Ó, majd elfelejtettem: kritikát kérek szépen! (nem bájolgást!) Még annyit feltétlenül fontosnak tartok okoskodni nektek, hogy megváltoztattam néhány nevet (már ha idáig egyáltalán eljutottuk az előzőekben), amik még mindig nem véglegesek. Kivéve Lőrinc új neve. Ami Ágas lett. Bár már egészen megbarátkoztam a Lőrinccel, de ez sajnos nem besteller-n. Ezen kívül Lénárd egy az egyben megváltozott. Miután megismertem a múltját (amit majd egyszer talán kifejtek egy novellában...vagy mesében...a fene egye meg, én mesét írok akkor is!), megismertem őt is. Változott a külseje is, belseje is. Nem mondom, hogy kedvelhetőbb (ami a történet szempontjából egáltalán nem gond.), csak kevésbé visszataszító. Szerintem. Jó olvasást! ;)

 Azon az őszi alkonyon a Nap élénkpiros vére lecsorgott a hegygerincen a bús felhők alatt egészen a Senki Völgyébe. Gyönyörű, vad, titokzatos vidék volt ez. A Smaragd Hegyek koszorúja körbefonta a völgyet, elzárva a világtól és a rossztól. Az emberek az Idegenek Hegyén túl laktak, délen. Az északi és a keleti hegyek mögött szilaj, fekete óceán tajtékzott, itt kezdődött a Világ Vége. De az Arany Hegy felhők közé nyúló csúcsa mindezt eltakarta, és rettenetes szépsége feledtette a végtelent meghódítani kívánó vándorral úti célját. Reggel, amikor a nap felkelt, s levetette a hajnal narancssárga köntösét, olyankor a Nap aranyba borította ezt a hegyet. Úgy tűnt, mintha egészen tömör aranyból volna, pedig csak viaszos levelű fenyőerdőt hordott a hátán. Nyugaton, az Óriások Szikláin túl kietlen puszták következtek, amiket elhagyva vén tűzhányók kőorra sűrű, kénszagú füstöt pöfékelt a magasba.

 Itt, a Smaragd Hegyek óvó karjai közt volt a Nimfák Erdeje is. Alkonyult. A Nap halványuló melegével még ölén ringatta az erdőt, de a magas, aranybarna fák már két marékkal szórták leveleiket királyi szőnyeget púpozva lábuk elé. A déli szél lombjaikba kapott, ágaik közt mókázott.

 Ősz volt mindenütt. A gesztenyeillatú avarban szürke nyulak bukfenceztek, sünök bújócskáztak, rókák kergetőztek. Odább őzek futottak versenyt, csacsogó madarak szálltak ágról ágra. Aztán ahogy a Nap, úgy az állatok is nyugovóra tértek. Hűs szellő ringott a völgyben. A türkiz Smaragd Hegyek rózsaszínű lángjai a sóhajkék égbe martak, s feltűnt a Hold áttetsző, sárga tányérja.

S akkor azok a gyönyörű, egészséges fák mind életre keltek, és már nem csak a szél ringatta ágaikat, melyek a csillagok homályos gyémántfénye felé nyújtózkodtak. Mint fába öntött táncosok egymásba fonták karjaikat, ringatóztak, hajlongtak. Magukba szívták az égi fényt, és a Hold kertjének ragyogását megirigyelve aranyos izzásba kezdtek ringó törzsüktől egészen a legmagasabbra nyúló águkig. Az erdő gyökérszőttese átégette a hideg, fekete földet és a száraz avart, amibe a fák tündérporukból hintettek. Mire fényük olyan csodálatos és hatalmas lett, hogy az éjszaka tűzgömbjeinek örökkévalóságokat átszelő tombolása is eltörpült mellettük, dermedt szobrokká váltak. Csak a vakító ragyogás maradt meg. Az pulzált, lüktetetett ezernyi tüdő lélegzetvételeként. Minden sóhaj egyre halványabb lett, mígnem tompa, egyenletes aranyhomállyá nem szenderült.

 Akkor végre láthatóvá vált a fákat mozgató ősi erő, a világba lehelt lelkük. A nimfaraj. Testük nem volt, inkább csak fényük. A szelíd sugarak mégis kedves arcokká, hosszú hajzuhatag takarta női bájakká rendeződtek.

 Ebben az alakban folytatták ünnepüket. Táncoltak és énekeltek. Daluk a szellők suttogása, a tengerek morajlása volt. Nem a fül zenéje volt ez, hanem a léleké! A nimfák toppanásai, szökellései nem csaptak zajt, és a Föld Éneke sem hasonlított semmilyen zajos, emberi muzsikához. Hálával telített csend volt ez. A nimfák megköszönték a Földnek az elmúlt évet, és lelküket felkészítették a Nagy Alvásra.

 Néhányan kiváltak az éneklők kórusából, és új alakot választottak. Lóét, szarvasét, őzét, medvéét, sasét, bagolyét… Hosszú pihenés várt rájuk fáik rejtekében, hát kihasználták a szabadságot...

Ez a rukkola az őrületbe kerget! Komolyan! Ha még nem próbáltad, fogalmad sincs, hogy miről beszélek. Vérbenforgó szemekkel ülök a gép előtt vagy figyelem a telefonomat, hogy mikor rukkolnak, hogy happolhassak, vagy éppen mit happolnak tőlem, hogy passzolhassak. Pislogni nem szabad, mert egy törtmásodperc alatt leüthetik a kezedről a könyvet, amit már évek óta ámulsz a könyvesboltok polcain vagy kutatsz az antikváriumokban, ahol kiderül, hogy az antikvár kiadás drágább mint az eredeti, ezért inkább csak felírod a könyv címét egy hosszú lista végére, és év közben könnytől párás tekintettel nézegeted, aztán inkább elrakod a fiókodba, mert nincs időd még a boltig sem elmenni, nemhogy kilovasni. De itt a Rukkola! Életem szerelme! Akinek örök hűséget esküdtem! Szerelmes leveleket váltunk. Emaileket. Pontosabban. És csomagot küld. Ha nem, akkor mániákus módjára próbálom feltörni a postaládánkat (mert nekem ugye nincs hozzá kulcsom.). Reggel beleejtettem egy tollat. Az elején jó ötletnek tűnt. És két napja óvodásnak érzem magam. "Ha tegnap adta fel Pesten, akkor mikor ér ide?" "A postás hány órakor jár?" "Ha nem talál otthon, akkor mi van?" "De ha az értesítés a postaládában van!!!" "Mi van, ha azt mondom a postán, hogy elvesztettem az értesítést, csak adják már végre ide a könyvemet?" És amikor végleg lemondtam arról, hogy nekem a héten happolt könyvem lesz...becsenget a szomszéd, és átnyújtja A Csomagot! A Csomagot, amiben az Én Saját Gyűrűk Ura példányom van! Egy kötetben! Térképpel! És színes rajzokkal! (Ne, senki ne kérdezze meg, hogy hány éves vagyok. Különben meg kevesebbnek látszom. Úgy 6-7 évvel. xD) Virágot locsolok (tudom, az erkélyen csak este!), aztán viszlát világ, hello Középfölde! ;)

Renöszánszát a pecsvörk, a kollázs, a mozaik. Legyen szó családokról vagy éppen a művészetről. Laura Reburn ínyenc falataira kedvenc SzabadEmbereink oldalán találtam rá. Az amerikai lány kollázsai  az oldszkúl életérzést szürrealista gondolataival ötvözik. (Ezt jól megaszondtam, ugye? :D)

Nem, a Rukkola egyáltalán nem zöldség! Ellenkezőleg! A Rukkola a nyári elfoglaltságként nyálcsorgatva bámult oldalak netovábbja! Én tegnap regisztráltam, és máris szert tettem teljesen ingyen A Gyűrűk Ura trilógiára! (Jézus! Ez pont olyan, mint valami teleshopos reklámszöveg...) De kezdjük az elején. 
A rukkola.hu-ra a fészbúkoddal regisztrálhatsz. Ezek után felteheted a megint könyveidet, amiket ingyen és bérmentve elvisznek azok, akik még értelmét látják (avagy hogyan szabaduljunk meg gyorsan és fájdalommentesen a piros pöttyös könyveinktől). Sőt! A postaköltséget te állod. Rendben, ez így tényleg nem hangzik valami jól. Viszont! Cserében te is keresgélhetsz a feltöltött (vagy éppen a még fel nem töltött) könyvek között. Ha rád talált a nagy szerelem, akkor vagy egyből elviheted, vagy sorba állsz, és résen vagy. És ha ügyes vagy, akkor már le is levelezheted a drága örökbeadóval, hogy hova küldje a könyvet. Ennyi az egész. Ó, és ha regisztrálsz, akkor van egy grátisz happolásod. Ezért nem kell rukkolni. Öhm...szóval regisztrálj, és mindent meg fogsz érteni! ;)
És ennek az egész őrületnek a következtében a mai napon feladtam életem első három csomagját! :D (A könyveket borítékba gyömöszöltem, mert állítólag így olcsóbb, tehát nem csomag, hanem voltaképpen levél, de ezt ne mondjátok el senkinek!) Büszke vagyok magamra! Végre felelősségteljes nővé értem. 

Mostanában elment a kedvem a nettől. Meg időm sem volt. És a kettő eggyüttes reakciója váltotta ki az uborkaszezont. (Ami nem uborkaszüretet jelent.) 
Voltam Visegrádon. Unokatesóztam, nagyszülőztem. Persze már az első nap éjjelén rosszul lettem. Ráfogtuk arra, hogy nem volt időm enni a hétvégén. (Vicces, mi?) Meg arra, hogy kimerültem. Mert a nyáron még nem pihentem sokat. Mondjuk semmit. Csak mentem, mentem, és mentem. Pont mint a mesékben a legkisebb királyfi. Csak én nem vagyok se fi se király. Mondjuk kár. De csak a királyosdi része. Tudom, az egséz nagyon egyszerű, csak tökhintó meg üvegcipő kell hozzá vagy százéves álom vagy egy szörnyeteg vagy aranyhaj vagy...hirtelen nem jut eszembe több hercegnő. Csak Pocahontas. ...vagy kenu. :) Jó ég, már azt sem tudom, hol tartottam. Enni sületlenséget! Szóval azért a nyaralásunk harmadik (és egyben utolsó) napjára összeszedtem magam. Akkor felmentünk a várba. Jajj, és muszáj elmesélnem valamit! Este lementünk vacsorázni (kóstoltam cápát!), és Zsombinak (unokatesóm, 6 éves) a top kaja a csoki fagyi volt csokis öntettel (tud élni, mi? ;)). Ahogy falta, tiszta bajusz lett a szája. Én jüt akacagtam rajta, és lefényképeztem. Ő meg megkérdezte, hogy min nevetek. Mutattam neki a fényképet. Erre gyorsan megtörölte a száját, rámutatott a képre, és megkérdezte, hogy még mindig hasonlít-e arra a fickóra. :D
Tegnap az Anna-bálon dolgoztam. Rettenetesen elfáradtam, és a lábam is iszonyatosan sajgott. Volt néhány gyönyörű ruha, és hát... a lányok se voltak rosszak. (Persze szigorúan vetélytársi szemmel figyelve. ;)) És ami a lényeg, hogy kivasaltattam a hajam! :D És vágattam egy keveset. Én! Én öként vágattam belőle. Hihetetlen. ;)

Minden lelkes író- vagy nemírópalántának a figyelmébe ajánlanám a Lenore oldalán meghirdetett novellaíró pályázatot. Kalandozz időben és térben, és szólj a tündér haverjaidnak, hogy segítsenek be. Ó, egy jó tanács: a koboldok sok sztorit tudnak, csak hallgatna róla. Nem kell elhinni nekik, hogy szenilisek! Irigyek a tudásukra, ennyi az egész. Szóval boszorkányok, varázslók és koboldszelidítők előnyben. Illetve a skótok, az írek és az angolok. Nem hiszem, hogy Magarországon könnyen be lehet szerezni koboldot. Próbálkozzatok Ebayen vagy egy kisállatkereskedében. Ha megtaláltam az üveggömbömet és a varázspálcámat, na meg a rézüstömet, és véletlenül még a Hold is teli, akkor akkor szerény személyem ismegpróbál összekotvasztani egy bájnovellát. Sok szerencsét! Győzzön a jobbik! ;)

Ha már gépközelbe kerültem -pedig nem terveztem- elmondom, hogy voltam a Quimby koncerten. Ami mit jelent? Koncert+én=? Elárulom. Eső! "Sajnáljuk, de eső...és elektromosság, és blablabla..." De! A dobhoz nem kell elektronika! Há! És egy olyan dobkoncertet lenyomtak, hogy elállt a szavunk és az eső is! Szóval nagyon remek volt a konvecert!
Holnap megyek villámolvasásra (szórítsatok, hogy betaláljak!).
Amúgy most már tényleg fáradt vagyok, és kiérdemeltem egy kis olvasást. Mert most már ideje lenne befejezni a könyvemet. (Éjsötét árnyék! Muhaha!)
És...izé...köszönöm...az ajánlót! A Gportálnak. Asszem.