Megtörtént az első nap tanuláskontroll. Egen érdekes volt! Mondjuk sok dolog már ismerős volt az agykontrollról, igaz ez abszolúte abból jön. Sokat tanultam. Arról hogyan tanuljak. És hogyan nem ajánlaos. És hogy hogyan éljek. És hogy hogyan ne. Vagyis egyre jobban és jobban vagyok. Minden szempontból. Jut eszembe, a házimat is meg kell írnom. Mert van bíz az is! :) Ami nem gond, sőt! Még a tanulhatnék is megszállt. Bár erre a jó szokásra, vagyis a tanulásfüggőségre drága jó iskolám is rászoktatott. Meg a kishitűségre. Jó ég! 4,5 lett az átlagom! Hogy a fenébe lennék rossz tanuló! Ki kérem magamnak, én egász évben derekasan küzdöttem, és megérdemlem a jegyeimet, és igenis van sütnivalóm! Nya. Az a gond, hogy azt verték a fejembe, hogy nem vagyok jó semmire, semmiben, és a 4,5 az nem elég. A nagy baj, hogy én meg el is hittem magamról, hogy buta vagyok. Pedig nem vagyok az! És ezt senki ne higgye el magáról! Igen, a 4,5 kevés. Mert tudom, hogy lesz jobb! És fel fognak venni az egyetemre! 
Ugorjunk, mert felhergeltem magam. Amit nem lenne szabad. Elég ha én tudom, hogy mire vagyok képes, és nem vagyok hajlandó alább adni. Az elképzeléseimből sem. Semmiből. 
Szóóóval! :) A tanfolyam után a Szabadsághídon pizzáztunk apával. Ami nagyon vicces volt, mert mindenki megbámult minket. De Pestben az a jó, hogy voltaképpen nem izgat, mert itt senki sem normális, és mindenki más, és ezt mindenki elfogadja. Részben várom, hogy itt tanulhassak. Mert szeretek Pesten lenni. Ehhez nagyban hozzájárultak a nyugatos költőink, mint mondjuk szívem csücske, Kosztlányi. :)
De! Nagyon szeretek anyával lakni. Ez így hülyén hangzik. "Anyuci pici lánya." Nem! Én szeretem anyát! Mert ő a barátnőm is. Szóval ez van. :)

Hihetetlen, de most sem otthonról írok. (Igen, többet használom az "otthon", mint az "itthon szót.) Feljöttem Pestre tanuláskontrollra, ami holnap reggel 8.30-kor kezdődik, és kettő napot vesz igénybe a nyaramból, és mindennek ellenére nagyon várom! :) 
Feljöttem apához. Mármint Pestre. Hogy innen menjek tanuláskontrollra. Holnap. Tehát reggel 7.00-kor kell kelnem. Rettenet. De mindegy. Szóval még mindig ott tartok, hogy feljöttem Pestre. És a mai estém szabad volt. Tehát ki kellett valami izgalmasat találni. Ami nem nyúlik az éjszakába, mert holnap tanuláskontroll. Mint említette. Ugye hajnal 8.30-kor. De előtte ugye történt a mai délután. (Tudjátok, hogy péntek 13. van? Igaz már nem sokáig...) Végre rátérek a lényegre. Az a csodálatos transzcendens megihletettségem támadt, hogy menjünk el a New York Kávéházba. Már A New York Kávéházba. Tudjátok, ahol a nyugatosoknak külön asztala volt, megfordult Kosztolányi, Tóth Árpád és Karinthy is, hogy csak a kedvenceimet említsem. (Amúgy meg guglizzatok rá!) 
Szóval bicajra pattantunk és eltekertünk A New York Kávéházig! :) Elérkeztünk a lényeghez. :) Bár bemenni nem volt pofánk, kint készítettünk néhány remekbe szabott képet.
Az első képen maga a monumentális létesítmény látható, ami fölött valami hotelféleség van. Na meg a piros lámpa, ami azt mutatja, hogy mi gyalogosok/kerékpárosok ugyan átkelhetnénk a zebrán, mégsem tesszük, mert fontos fotografálnivalónk akadt. 
A második képen A (ugye fontos, hogy ez az "A" nagy "A" legyen!) New York Kávéház kirakata/ablaka - ahogy tetszik- látható, illetve jómagam, aki átértelmezte Marilyn Monroe természeti körülményeket kihasználó pozitúráját, olyannyira, hogy a szél nem a nemlétező szoknyámat, hanem a hajamat fújja szét. És ne feledkezzünk meg a csiganyakról sem. De ugorjunk.
Az utolsó képen szintén én vagyok látható, és éppen Kosztolányinak képzelem magam, akit lekap egy lesifotós. Különben meg az FandF arca és feneke. Ez éppen az előtt (vagy után, csak előttel jobban hangzik) készült, hogy megcsodáltuk A Kávéház árlapját, miszerint egy limonádé 1800 ropogós magyar forintot kostál, és inkább csak a turistáskodásnál maradtunk. 
Nos, nagyjából ennyit szerettem volna mondani, mileőtt álomra hajtom kócos üstököm. Jó éjt!

Erdőbényéből átszállással mentem Zánkára. Vagyis egy éjszakát itthon töltöttem. Komolyan, szinte már rá sem ismerek a saját, tulajdon ágyamra. Lassan jó estét fogok neki kívánni a szokásos baráti fejbiccentés helyett. Halkan mondom, hogy ne tudjon megsértődni: annyira nem zavar, hogy ritkán látjuk egymást. ;) 
Zánkánál tartottunk. A papáékkal nyaraltunk egyet. :) Zánkán. A papa rávett -ha egyszer már van szpesöl ruhám-, pattanjak fel a szörfdeszkára. Nem hiszitek el, sikerült! Még a vitorlát is felhúztam! Beza'! A goncsa csak annyi volt, hogy a szél nem fújdogáltam. Szörf meg csak szélben van. Tehát az eme téren befutandó, meredeken felfelé ívelő kárrierem támpillérét bár leraktuk, további folytatása egy kis türelmet igényel. 
Az, hogy nem volt szél, csupán azért mókás, mert tegnap este Tihanyból átkompoztam Szántódra, és onnan (mivel Kosztolányitól tudom, hogy az olvasóhoz intézett nyilvánvaló kérdéseket hanyagolni érdemes, ezért nem kérdezem meg, hogy "na hova?") Zamárdiba mentem anyáékkal a Szandrára. (lásd: Balaton Sound). Remekül indult a dolog. Fényképezkedtünk a hullámzó (háborgó?) Balaton előtt, megittuk a velkámdrinket, megettük a velkámropt, megállapítottuk, hogy Fénylik van, ahogy Meki is (amúgy a Meki olyan mint a csótányok... vagy a patkányok... vagy most inkább a szúnyogok: mindent túlél, és mindenhol ott van). Az Ákos koncertről úgy hat percet késtünk, mert eltáogattuk a pápulánkat (azt hiszem így kell mondani. ezt meg Karinthytől tanultam.). A lényeg, hogy végül egészen jó helyet sikerült találnunk. (Még pisilni is elfutottam, hogy zavartalanul ugrabugrálhassam végig a koncertet. Nagyon vagány, mindegyik wc más színnel volt megvilágítva! És! Élőben wc-ről még soha nem hallgattam Ákos koncertet. A második [koncert] utáni pisilés viccesebbre sikeredett. Férfiú ismerősömmel karöltve mentem. Megvárjuk egymást kint. Kijövök. Erre nézem, hogy az állat nyitott ajtónél pisil. Én meg nemes egyszerűséggel közöltem, hogy én azért becsuknám azt az ajtót, ha éppen pisilek. Mire az ikserősöm kijött egy másik, megjegyzem, előzőleg tökéletesen becsukott és zárt wc-ből. Az volt a szerencsém, hogy a másik fószer úgy be lehetett állva, hogy fel se vette, amit mondtam neki.) De vissza a koncerthez. Három számot hallgattunk meg. Aztán jött az eső. "Csak egy kis technikai szünet." Ja. A koncert elmaradt. Most olvasom, hooogy... há! Áttették a Sziget 0. napjára. Kárpótlásul. :D Én benne vagyok. 

Hárpmszoros hip-hip-hurrá nekem. Khöm. Szóval háromszoros! Azért, mert megtanultam bánni a CSS (ugye?) kódokkal. Jó, ez töéletesen önelégülten hangzott. Találtam egy oldalt, ahonnan nyúltam kódot, és véletlenül még az instrukciók is fel voltak tüntetve, én meg egy csöppet ízlésemre formáltam, és berózsabokroztam. Ez történt. 
Mesélnék a nőstény szarvasbogárról is, akit elneveztem Franciskának, és végül elengedtem, hogy legyen szabad és boldog, és találja meg az ő Jenőjét, és sokasokdjanak. Meg a zöld levelibékáról is mesélnék, amit este találtam a kőlépcsőn, és végül anélkül engedtem a nagyvlágba, hogy nevet adtam volna neki. 
Csak az a helyzet, hogy ez senkit sem érdekel. És ha engem mégis érdekelne? Akkor igenis mesélnék róla! Márpedig engem érdelek. És meséltem róla? Meséltem róla. Rendben. Akkor ezúttal sem hazudtoltam meg önmagam.
Mindeközben írok. 
Úgy, ahogy éppen rám jön az ihlet. Nagyjából sehogy. Jó, ez nem igaz, de hagon jól hangzott. Nagyjából a végére értem A nimfa és a vadásznak, csak az utolsó fejezet hiányzik, ami voltaképpen csak utószó. Nem, voltaképpen szerves része a történetnek, hiszen ebben fedném fel a szereplők sorsát, és egynémely titkot, ami egészen addig nem került leleplezésre. A bibije viszont az a dolognak, hogy a történet csupán novellának indult, mostanra elbeszéléssé nőtte ki magát, és meg sem akar állni a regényig. (Bár én nemes egyszerűséggel mesének szeretném hívni. Szívfájdító, néhol véres, kegyetlen mese. Van ilyen, nem?) Megváltoztattam néhány részletet, helyszínt, és a szereplők is szót követeltek maguknak, így most mindenkit meg- és be kell mutatnom. Viszont még én sem ismerem őket, akkor hogyan mutathatném be őket. A legnagyobb problémám Lőrinccel van. A címszereplővel! Mert egyszerűen nem értem. Nem értem. Nem akar válaszolni a miértjeimre. Csak össze-visszáskodik. Ami nem szép tőle.
Én is össze-visszáskodom.
Hát, nem szép tőlem.

Végre eljutottam odáig, hogy ne csak képekkel dobálózzam, hanem írjak is valamit. Úgy bötűkkel. Jelen pillanatban Erdőbényén vagyok. A szúnyogok csípnek, tele vagyok vörös, dagadt bokkal, és csíp az izzadtság, és mindenhol legyek vannak. Nem lehet tőlük aludni, mert rászállnak az ember arcára és szempillájára, és a gsuztustalan tölcséralakú légypofájukkal lenyaolgatják az ember szeméről az álmot. Tegnap kettőt kinyírtam. Puszta kézzel. Na jó, a papucsommal. Különben nem szoktam gyilkolászni. Esetleg papíron. Betűkkel. Ebben a formában viszont sajnos elég sok gilkosság szárad a tollamon. Az egészben viszont az a lenyűgözően agyzargató, hogy most, amikor van időm, képtelen vagyok írni. Tudom, hogy mit kéne írnom, de nincs hozzá ihlet. Nincsen hangulat! Az pedig igen csak kínos. Így inkább olvasok. Gagyit és emelkedettet felváltva. Vagyis az Éjsötét árnyékot, aminek igaz, hogy csak az elején tartok, de sokat nem nagyon ígér és az Esti Kornélt, ami már azért színvonal. Egyetlen kérdésem van magamhoz. És mindez kit érdekel?

Manapság az ember leánya, már mindenütt nimfákat, vadászokat és szarvasokat lát. De én biztosan. Kezdődött minden a Hófehér és a vadásszal... Koppintittak. Ebben biztos vagyok. De Disney talán már nehezebben másolhatott volna rólam, kivéve, ha van eg időgépe, amivel a jövőbe utazott...ú! akkor viszont találkoznunk kell! Szóval...igen. Aztán rájöttem, hogy a Világ voltaképpen nem ellenem fordult, hanem inkább azon dolgozik, hogy jöjjön az ihlet. Hát, Világ, köszönöm! Jön. ;)

2012. június 14-én, reggel negyed tízkor  a magyar csapatok megkezték szabadsáukért a küzdelmet. Ami annyit tesz, hogy ma letudtam a töri vizsgát! (Én sem hiszem el! *könnybelábadtszem*) 48-at húztam, és elmondtam (spanyolul, ugye.), és kérdezett, és volt, amire válaszoltam, és volt amire nem, és kijöttem, és túéléltem! Túléltem! Ennek örömére fogtam magam, és elmentem fület lyukasztani. Én, aki betegesen fél a tűtöl. "Ez nem tű, ez pisztoly." "Rendben, a pisztolyoktól nem félek." :) És kivel találkoztam a városban? Na kivel? Hőn szeretett exmagartanárommal, aki nem mellesleg beszél finnül! Igen, ha miden igaz, nyáron hozzá fogok járni finnre. Amúgy meg k.o. Mára ennyi telt tőlem. Legyetek rosszak!