Életem nagy kérdése, hogy akkor most Örkény vagy nem Örkény. 

A jó életbe is! Hát Zsákos Frodó megfutamodott volna? Vagy Bilbó? Na jó, Bilbó talán igen, de mellette ott voltak a törpék, akik magukkal ráncigálták őt a kalandba. A Kalandba! És hogy mellettem ne lennének törpék?! Nem csak törpék vannak! Oké, törpék azok konkrétan nincsenek... De sokan mások vannak. Akik taszajgatnak. Illetőleg Örkény barátunk (a vadász! ugye, én sem hiszem, hogy véletlen lenne) itt ül az ágyamon, és vádlón meregeti rám azokat a nagy, kerek, dülledt (elnézést...) barna szemeit. És ha talán mégsem barnák (mert bevallom, már nem emlékszem...) akkor talán kékek, mert úgy passzolna, de az is lehet, hogy zöldek, abban az esetben viszont átírnám, szóval szerintem maradunk a kéknél, mert úgy érti mindenki, hogy miért olyan színű, amilyen. Azt hiszem, hogy most végképp nem érti senki. A lényeg, hogy én még tudom követni a fonalat. És ha már itt tartunk...szóval ha már fél lábbal egy másik világ zöld gyepét tapossuk, akkor meg kell említsem, hogy ma édes egyetlen unokaöcsém, Zsombor (6), kölcsönkérte tőlem a Harry Potter első részét, merthogy A babót lassan befejezik, ugyanis az az estimese, és valami újba szeretne belevágni. Hát igen, az én unokaöcsém, le sem tagadhatná. :D Mondjuk az érdekes, hogy előbb végzett A babóval, mint én. :D Jó, de ő nem jár a Tudjukmelyik iskolába. A Sötét Nagyépületbe. Oda csak én. Meg rajtam kívül még úgy párszázan. Látszik, hogy beteg voltam egy hétig, és nem akadt csupasz fül, aki meghallgatta volna a sületlenségeimet, mert most megint olyan szómenésem van, hogy csak tudjon valaki lelőni. Az az igazság, hogy megyek vissza angolozni.

Gondoltam, illenék pár szót szólnpom, ha már itthon vagyok. Mert ugye itthon vagyok. A múlt héten mindeki kiesett körülöttem, és meg örömtüzet gyújtottam, hogy ezúttal engem elkerült A VÍrus - ugyanis, arról vagyok híres, hogy ötödik óta minden szeptember elején megbetegszem. most szeptember végén. :) -, de olyan erős volt az efölött érzett boldogságom, hogy befesajdult a torkom, és megeredt az orrom...hát csak annyit mondok, hogy nem a vére. Szóval elballagtama  khöm Felnőtt! Doki Nénimhez, és mondta, hogy Vírus úr hosszas könyörgésem ellenére sem kegyelmezett, én lettem a végzete, akárcsak Anyeginnek Tatjana, csak azt hiszem, a mi kapcsolatunk nem ilyen romantikus. Bár Vírusovics Virusszkíj tudja, hogy előbb vagy utóbb el kell hagynia, kiaélvezi ittléte minden pillanatát, hogy én vagyok az első pirospozsgás pofika, akit reggelenként megpillant az ágyban, hogy nem ereszti sovány kezemet... Nos, így telnek napjaim, ilyen nagy romantikában, ahol Echinacea csepp csordogál és Zsebkendő a Tenger. De nem panaszkodhatom, mert legalább van plüsstakaró, Gyűrűk Ura (köszönöm szponzoromnak, Máténak), Anyegin (a film! O.o), könyvek (csak választani tudnék!), tea. Kábé ennyi. És hogy mire készülök? Hm.

Szeretném, ha ez a vers, mint intő példa állna itt, az irodalom szent és sérthetetlen mivoltát hangsúlyozva. A legnagyobb a tollából. Kosztolányi úrtól.

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Remélem mindenki összeolvasta az első betűket. :D És ezek után is azt vallom, hogy az irodalom szent és sérthetetlen! :D Amúgy zyebkendőtengerben ülök, és mindenféle gyógyszerrel, varázsszerrel, ráolvasással és bájitallal próbálom kidugaszajtani az orromat. Éljen az őszi vírusáaradat. Még a fogalmazókám is tönkrement...
Ú, és köszönöm Biának, hogy felhívta a versre a figyelmemet. ;)

Valaki nem tudja véletlenül, hogy jobb oldalon hogyan lehet eltüntetni azt a csodálatos szürke téglalapot? (Siker!!!) Nem vagyok nagy barátja a CSS-kódoknak. Annyit már tudok, hogyan lehet a fejléc mintáját megváltoztatni, de ennyi. Igyekeztem egy kis őszt hozni az oldalra, nos ennyire sikerült. De nem hagyom annyiban, ne tessék megijedni! :)
Voltaképpen ezért jelentkeztem. Meg hogy elmondjam, hogy az iskolának még minidg nem sikerült elrágnia a nyaki ütőeremet, bár roppant közel áll hozzá, így a harmadik hét előtt néhány órával. Szurkoljatok, hogy meglegyen az angol nyelvvizsgám. Októberben megyek, mondjuk azt még nem tudom, hogy írásbelire is vagy csak szóbelire, amit jó lenne eldönteni, mert jövő héten jelentkezni kell. Kéne... Veszprémiek, valaki nem megy most Dexamre? Nem kell valakinek egy pár? "Kedves, türelmes lány keres magának társalkodónőt/férfit angol nyelvvizsga idejére. 165 cm (kb.), szőkésbarna. Jelige: menjünk át együtt!" 
Egyéb. Múlt hét szombaton volt az irodalmi színpados "hattyúdalom". Jól gondoljátok, valószínűleg nem megyek többet. Nekem is fáj, igen. Eléggé... Szóval Születés Kiállításon "játszottam" a babaosztályon dolgozó, meddő medikust. Ironikus kissé. Azért hoztam két képet, mert az elsőn olyan, mintha nem lenne orrom, és szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy orrom márpedig van, nem állok rokoni kapcsolatban Voldemorttal. Amúgy én vagyok a szőke, aki olyan anyátlanul tartja azt a szegény kölyköt. Ja, és címlapon voltunk! :D 
Ennyit szerettem volna mondani, bíró úr.
(Bevallom, át kellett írnom, mert elírás nélkül soha nem sikerül összehoznom egy épkézláb szöveget.)

Írtam egy csomót. De nem tetszett. Lehangolt. Ezért kitöröltem.

Igen, egy időre eltűntem, de gondoltam, úgy illik, hogy visszatérve jelentkezzem, és elmondjam, hogy még élek és jól vagyok. :) A nagybátyám, Godina (aki nem szereti, ha Godinának szólítják, mert ez egy horvát szó, ami évet jelent, és szerinte hülyének néznek a horvátok, ha csak hébe-hóba godinát kiáltok) elvitt egy hétre Horvátországba. Szóval nem voltam. Van egy csomó szúnyogcsípésem, egy rékányi barna bőrőm, csomó élményem meg egy kicsit (m)elegem. Hoztam egy képet. Ez volt a strandunk. Messze a civilizációtól... kb. 20 méterre az autóúttól, de nem ez a lényeg. (Nem tudom, hogy mi a lényeg.) Nagybátyám talált egy pár szilikonszandált a parton, és örömmel hordta, meg egy nyalókát az apartman fiókjában, amit azonnal elnyalt. Jó volt egy kicsit lazítani, jó volt hazajönni. 
Aztán meg elkezdődött az iskola. Az UTOLSÓ ÉV! (konfettizápor) Ennek rettentően örülök. Már a célegyenesben vagyunk! Éppen ezért nem tudom, hogy mennyit tudok jelentkezni, jövök, ha lesz felesleges néhány percem. Meg persze ha rámjön az írhatnék, és veletek is meg szeretném osztani. (Biztosan.) Vettem futócipőt is, hogy lefuthassam a stresszt. Olyan mintha felhőkön járnál! Komolyan! Csak a felhőkön is szúr a tüdőd. Aztán meg angol tanárhoz megyek, nem ártana egy nyelvvizsga. Jógázni is szeretnék, ugyanazon okból, amiért futok. Szerencsére indítanak egy tanfoylamot, vagy hogy a szöszbe is hívjákot az oviban, ami a szomszédban van, szóval van időm átslattyogni. (Remélem.) Az irodalmi színpad? Passz. Nem tudom, hogy az szívem szakadjon vagy az idegeim. Majd eldől. Még soha nem volt úgy, hogy ne lenne sehogy. Bízom benne, hogy minden jó lesz. 
És igen, ez egy pozitív csengésű bejegyzés. Szeretném, hogy ez az évem a lehetőségekhez képest jó legyen. Ha másért nem, hát azért, mert ez az utolsó. A vége!

Clare Owen rajzol. Mi több! Illusztrál! Ami azt jelenti, hogy elérkeztünk Művész Szerdánkhoz. (Komolyan. Bevezetem. Művész Szerda.) Nos, Clare illusztrációi engen gyerekkorom papírbabaházának kellékeire és emberkéire emlékeztetnek. Egyszerű tárgyak mását veti papírra, egészen romantikus módon. Hasonlóan, mint ahogy a 60-as évek konzervdobozpapír tervezői tették. Csak azok nem voltak ilyen jók. És nem hiszem, hogy művészetnek nevezték. És nem feltétlen hatotta át őket a francia életérzés (Ennek a Művész Szerdának meg még kitalálok valami kreatívabb nevet, mert ez szörnyű. ;))